Barackfa

Hétvégén kivágtam a barackfát, amit kezeltem. Kicsit megviselt, mert korábban nem hóhér minőségben nyúltam hozzá, de ez mindig is benn volt a pakliban. Olyat viszont sosem láttam még, amit a törzsében találtam, hogy egy lyuk fut benne, amiben mintha tarack szálak lennének. A tarack egy iszonyat agresszív gyom, mélyen, 20 centire akár a föld alatt terjeszti a gyökereit, egy kis darabról nagyon gyorsan elszaporodik, es mindent kiszorít. Szóval szegény baracckfa féloldalas elszáradására valszeg ez a magyarázat, hogy valahogy körbenőhette a fa, vagy valahogy "megbántotta" a tarack a fát. Közben a törzs keresztmetszete szívet formáz, eléggé szimbolikus, a saját lyukas szívemhez passzol. Bár az enyém még él és a szabad akaratom még meg van ahhoz, hogy döntsek, hogy mit csinálok. Le is fotóztam - nem a sajátomat, hanem a fa szívét. :)

Maga a hétvége is valahogy a változásokat hozta. Ez az első hétvége Nóriék nélkül, Ági gyenge, erős élményeket éltem át Vele, elvileg az utolsó hetemet taposom az önálló élet előtt, szombaton egy csendes fél napot tartottam, ami nagyon jó volt, végre megnéztem a Vanilia égboltot is, Ildivel is szinte mindenben olyan tudtam lenni, amilyen mindig is akartam. A munkahelyen is talan beindulnak a változások, lassan elmondom az elköltözésem és változik az is, hogy hogyan vállalom fel azt, hogy a Jinjutsuval foglalkozom.

Feloldódás

Kezd olyan érzésem lenni, hogy felesleges leírnom mi történik, mert valahogy élni kell és úgyis látszik az életen, hogy mit élek. És mintha minden más, amit csinálok, csak azt szolgálná, hogy az ember eljusson odáig, hogy semmi mást nem csinál az élet helyett, csak él.

Ez most úgy tisztult le, hogy a táborban szembesültem megint a félelmeimmel, az ítélkezésemmel, a megfelelési kényszeremmel, azáltal, hogy láttam a kontrasztot ami közöttem és néhány táborlakó között volt. És azáltal is, hogy kérdeztem erről Nórit, ami kérdezés és tanácskérés utólag nem is tűnt másnak, mint további önsajnálatnak, mert elvileg mindennek birtokában vagyok, hogy túllépjek azon, amiből ki akarok jutni.

Annak örülök, hogy közelebb jutottam ahhoz, hogy érezzem, hogy mikor, miben tudok feloldódni, mert akkor vagyok önmagam, akkor tudok szeretni, elfogadni és akkor vagyok a legszerethetőbb, meg persze a leghatékonyabb is.

A naplószerű dolgok a blog eredeti célja szerint: az aikido kiiktatása sokat segített a meditálásban, az egyre felszabadítóbb és folyamatosan változik, hogy milyen állapotba jutok el, már az elejétől. Egyre lazább vagyok benne, már nem törekszem és nem akarok valamit, valahova eljutni. Hétvégén öcsémtől kérdeztem, hogy kezeljem-e, de visszautasította, ez nekem kihívás, illetve kis félelem van bennem, hogy hogyan tudnám ezt gyakorolni, de gondolom megjön, amikor meg kell jönnie. Egyszer már kértek munkahelyen és talán anyáméknál is beindul, ha többet járok hozzájuk, még talán Ildi nyitott rá, bár ő szerintem amiatt (is), hogy nekem kedveskedjen, de a hatása szempontjából ez gondolom lényegtelen. Jó lenne hetente legalább egy kezelés gyakorlást összehozni.

Semmi

Múlt héten egyik meditálás előtt visszaköszönt, amit Ági mondott, amikor a meditálás céljáról kérdeztem, hogy nincs külön célja, mint Usui mesternek volt, hogy segítséggé váljon más emberek számára, hanem maga a meditálás az eszköz erre. Teljesen megnyugtató volt nekem az, hogy ez a gondolat összekapcsolódott azzal, hogy közelebb szeretnék kerülni a Reikihez, tök egyszerű öröm töltött el, hogy akkor oké, nincs kérdésem, ennyi elég nekem most.

Ma pedig rájöttem, hogy erősen bennem van, hogy annak ellenére, hogy (részben) tudom, hogy mennyi feladás, nehézségvállalás, félelem-átlépés tartozik ehhez az úthoz, nem is hagyom, hogy megérintsen a fuvallata annak, hogy ezeket húsba vágóan megtegyem, ne csak jövő időben gondolkozzak róluk, hanem a mostban. Rájöttem arra is, hogy nem merem az egész életemet megkérdőjelezni, megkapargatni és válaszokat keresni, akkor sem, ha néha erősen kiütközik a válaszok hiánya. És arra is rájöttem, ez a legsúlyosabb, hogy az egészet a legtöbbször azért csinálom, hogy szeressenek. Nem pedig úgy, hogy eszemben sincs az, hogy milyen jót csinálok.

Ezek azért voltak jók, mert teljesen el tudtam engedni egy fél napra ezeket a görcseimet és félelem nélkül tudtam belenézni abba, amiben vagyok a Reikivel kapcsolatban. Nem ítéltem el magam és nem is szenvedtem attól, hogy innen ki akarok szakadni. Tök szabad voltam pár óráig, mert tudtam ezeket és nem zavart, hogy ott tartok, ahol tartok.

Az meg egyenesen muris volt, hogy Vera pont ma küldte Gyuri levelét a szintek pontosításáról. :)

Változások

Ezek a bejegyzés címek mókásak, hogy ilyen általánosak, ennek pl. lehetne az a címe, ha költői akarnék lenni, hogy "tavaszi virágok", vagy ha Ágira gondolok, akkor "melegség önti el szívemet", ha pedig a kezelésekre, akkor "alázat és öröm, kéz a kézben". Hú, ezek azért elég sziruposan hangzanak. :)

Másfél hónapja írtam utoljára, azóta majdnem minden héten tudtam menni kezelni gyakorolni. Azokon a heteken, amikor nem sikerült, kifejezetten hiányzott, hogy ott legyek és azt csináljam. Arra régebben is rájöttem már, hogy nagyon nagy vágy van bennem olyanná VÁLNI, amilyen minőséget megláttam a Tanítókban és azóta is majdnem minden gyakorláson rájövök, hogy arról is szól ez az egész számomra, hogy dolgozzak magamon (és minél jobban belemegyek, annál többet). A kezelések is egyre inkább szólnak erről is, hogy magamat képessé tenni a gyógyításra, ami egy csomó gyógyítani való felfedezését is jelenti magamon.

Ja, megvolt ugye a Chuden vizsga is, nem hittem volna, hogy ilyen "jól" sikerül, bár tényleg nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne sikerüljön... Nagyon köszönöm Nóri és Ági a segítséget! :) Szerintem van ezeknek a vizsgáknak általában is egy olyan hatása, hogy én magam másképp nézek arra, amiről a vizsga szól és ez hat arra, ahogy a következő feladatokhoz vagy munkához viszonyulok - és ez a hatás pozitív.

Volt egyszer olyan is, hogy négy kezelésen voltam ott egy nap, este meg még tudattisztító gyakorláson is. Ez a nap nagyon jó volt. :) Asszem fontos volt, amikor a harmadik kezelés alatt (ebéd után) egyszer-kétszer megfordult a fejemben, hogy feladjam a kitartásom a figyelemben, vagy az odaadásban, vagy esetleg a fizikai kitartásban, de szerencsére ebben a pár alkalomban, amikor közel kerültem ehhez, végül tudtam dönteni amellett, hogy továbbra is kitartok abban, amiről el akar szállni az erőm. És mindig az volt a folytatás, hogy megvan bennem az akarat, önuralom, vagy a képesség, hogy odaadjam magam (amennyire tudom), tehát valahogy mégsem fogyott el az, amiről azt hittem, hogy elfogyott. El tudom képzelni, hogy a Reiki segített, de csak akkor, vagy azután, hogy döntöttem.

Ezen a napon néhány praktikus dolog is fontossá vált, pl. délelőtt keveset ittam, aztán meg hirtelen többet, de arra nem figyeltem, hogy pisilni menjek, amikor lehet, ezért a negyedik kezelésnél már eléggé szorítottam magam és amikor Kriszta hasra fordult, akkor mentem gyorsan ki... :) Emlékszem, hogy csodálkoztam, amikor még a Szondi utcában azon a kevés időben is feltűnt, hogy Nóri többször iszik és többször megy mosdóba. De mostmár teljesen megértem.

Azzal kapcsolatban, hogy Ágival összeestünk a szerelembe, csak annyit írnék ide, hogy az nekem nagyon érdekes élmény, hogy mennyire megváltozott az, ahogy együtt vagyunk. Persze, ez érthető, ahogy a hónapokig visszatartott vonzalom most szabad utat kap, de valahogy hiányzik a korábbi idő nyugodt, tisztelettudó, közel lévő, figyelmes, de össze nem érintkező, meleg hangulata. Nyilván, nem léphetünk kétszer ugyan abba a folyóba, de ez a közeli visszafogottság azért tényleg hiányzik valahogy. De majd kialakul.

Amikor meglettem az 1% videókkal és kb. azzal egyidőben Schlosszer Tamás munkái is befagytak, többször úgy döntöttem, hogy nem akarok éjszakázni, mert megsínylették az edzések is, hogy egy vagy kettő után fekszem le, meg amúgy sem volt egészséges, néha egész sok kávét öntöttem magamba. Szóval kevesebbet dolgozom az infós feladatokon, jóval, mint február közepe előtt, sőt, az 1% gyűjtés sem megy, vagyis halogatom, pedig egész másképp gondoltam rá. Ezen most változtatok, meg változások jönnek amiatt is, hogy elköltözöm otthonról a jövő héten. Ez (ha éppen nem megyek ki Dunakeszire a gyerekek miatt), plusz másfél óra felszabaduló idő csak az utazás miatt és mellette még az egész estém is szabad lesz. A házimunka meg szerintem még kevesebb is lesz, mintha Dunakeszin lennék. A magányt amúgy is várom a meditálások miatt is, nagyon kiváncsi vagyok milyen változások jönnek!

Hátrébb lépés

Azt elfelejtettem az előzőben leírni, pedig magamnak legalább fel akartam jegyezni, hogy milyen jó volt mélyebben átélni a hátrébb lépés élményét. :)

Azt értem ezalatt, hogy amikor meditálásban jönnek a gondolatok és érzések, hátrébb húzódom és nem kapcsolódok hozzájuk, hanem próbálom figyelni őket úgy, hogy ne vigyenek magukkal és ne is ítéljem el "őket". Aztán ahogy erre gondolok, hogy mit is csinálok és akár örömmel tölt el, hogy ez valamennyire sikerül, észrevettem, hogy ezek ugyan olyan gondolatok és érzések, mint amiket megfigyeltem, de máris magukkal ragadtak. Tehát még egy szintet hátra lehet lépni és a megfigyeléssel kapcsolatos gondolataimat/érzéseimet is meg lehet figyelni... :)

A harmadik szintnél hátrébb még nem jutottam, mintha az már olyan szokatlan éberséget követelne, amit nem bírok gyakorolni még.

Persze egyből tovább gondoltam az egészet, hogy akkor ki is az, aki hátrébb tud lépni és meddig lehet hátrálni, mi marad akkor abból/annak, aki kilép abból, hogy magával vigyék az érzések/gondolatok...?

Gondolom az ego (személyiség) az, ami az érzéseken/gondolatokon (lelki folyamatok?) keresztül próbál irányítani. Akitől pedig elveszi az irányítást, az a valódi Énünk (szellem)?

Sok hét

Megváltozott a helyzet a Reikivel az életemben (ahogy meg szoktak változni nem mozdulatlan/halott dolgok), súlypontáthelyeződés történt, ha intelligens szót keresek rá. :)

Egyrészt a fa kezelése mintha a múlt lenne, a betegek kezelésben való segítés viszont új tevékenység. Mellette az informatika és a videó is halad valamennyire. Otthon az ételek kezelés már akkor is, amikor reggel kómás vagyok, csak az idegeneknél/munkahelyen marad el, néha helyiséget is hangolok, és bejöttek a tudattisztító gyakorlatok, ami nagy királyság. :)

A betegek kezelése új szint élményileg, felelősségben, örömben, elmélyülésben. Nagyon nagy öröm, nagyon jó érzés átadni magam ebben, a hely és Ági miatt is, mert zsigerileg jó ott lenni és ezt csinálni. Szerintem tízszer jobban el tudok mélyülni a Reikivel való érintkezésben, a megnyílásban, közben a testemet és a tudatomat is tornáztatom azzal, hogy a "beteg"-re figyelek, hogy megtanulok kezelésen lenni.

Arra emlékszem, hogy még amikor Nórihoz jártam gyakorlásra, néha felrémlett bennem a kérdés, hogy vajon hogyan fogom bírni a másfél vagy több órás kezeléseket és ráadásul többet is egy nap. Nem fogom unni, vagy belefásulni,végig tudom élni egészségesen, őszintén, emelkedetten - ahogy a képzeletemben félórákra vagy fél napokra felbukkan legalábbis ahogy elképzeltem, hogy ezt fogom csinálni? Nem fog értelmetlenné válni amit csinálok?

Hát még nem vált értelmetlenné. :) Amikor kezelés után megyek vissza a munkahelyre vagy haza, akkor én is sokkal örömtelibb és feltöltöttebb vagyok. Néha megérzem, hogy milyen egyre jobban ellazulni, mintha lefelé mennék egy lépcsőn és minden lépés egy még lazább, átadottabb állapotot jelentene. Nekem ez nagyon nagy ajándék és egy csomó mindenben egy csomó fejlődési lehetőséget látok. :) Amit meg nem látok, azt el sem tudom képzelni. sejtem, hogy sok lehetőséget, ami előttem van, még nem is sejtek. :D

Az például konkrét kihívás, hogy a testhelyzetemet hogyan hozzam természetes és kényelmesebb formába. Ma például a guggolás teljesen oké volt, mert a kezem így lazán tudott pihenni Zoli hátán és 10 percig vagy tovább is bírható, közben a hátamat is egyenesen tudom tartani, nem kell hajolnom.

Aztán ahogy nézem Ágit, számomra külön művészet, hogy hogyan beszél a betegekkel, azon iszonyat sok tanulnivalóm van, de szerencsére időm is van hozzá. :)

AZ egyébként új az életemben, ezt nem tudom, hogy mondtam-e, hogy az az öröm, amit megélek a kezelő helyen vagy Nórival vagy Ágival, az nem csak hogy zsigeri, hanem olyan, ami egyszerre kitölti a lényeges önmagamat és mellette, a fokozhatatlanul legközepemben lévő dologgal is egyezik, egybeesik vele egyszerre ad értelmet sok hétköznapi dolognak és egyszerre jelenti azt vonz, mint valami nagyon-nagyon lényeges pont. Olyan, ami pontosan az, amit kerestem, de amikor kerestem, akkor még nem tudtam mi az. Fura, hogy ez nekem az embereken keresztül jön még, gondolom ez ilyen folyamat, hogy kellenek hozzá mások, amin akiken keresztül meg tudom látni és akik valósággá teszik példaként, hogy ez lehetséges, elérhető. :)

A másik új szereplő a hétköznapokban a tudattisztító gyakorlatok, aminek a legutóbbi gyakorlata erősen hatott rám. Önmagában nagyon erős tapasztalás volt visszamenni nehezebb kulcspillanatokra és ott úgy beleállni, hogy nem egyedül vagyok és egyszerre adhatom át magam a fájdalomnak és bízhatom az egész szituációt, magamat és az emlékeimet is a Reikire, az nagyon erős tapasztalás volt eddig. Érdekes, hogy volt egy erős átalakító jellege eddig, gyanítom, hogy ezt lehet fokozni, de meglepő átalakulások voltak. Általában a szituáció, amibe visszalátogattam alakult át külsőleg, a hely, a színek, a hangulat. Nekem az kérdés (és izgalmas), hogy az elraktározott emlék felnagyított negatívuma tud így megváltozni, tehát az én eddigi munkám eredménye-e a fájdalom életben tartása, vagy a Reiki alakítja-e át bennem az élményt és fizikailag a múltat... ez végüls nem kérdés, hogy bennem bont le valamit a Reiki (vagy forraszt össze)? Akárhogy is, a Reiki kísérete, hogy ott van velem, az nagyon felemelő, egész bizsergető transzformáció ezekben a gyakorlatokban.

Volt olyan élmény is, amikor egy Reikivel átitatott régi helyzet képe arra az új felismerésre mutatott, ami életem szinte teljes idejéből hiányzik, talán nagyon kevés alkalmat kivéve és amire viszont mindig is vágytam, amikor más emberben megtaláltam. És ez a Reiki segítségével valósággá tudott lenni, úgy, hogy bennem lehet ez valóság másképp, mint egy fájdalmas szükséglet vagy mint egy magamon kívül látható jelenség.

Persze van amikor nehéz hozzákezdeni meditáláshoz is, általában akkor, amikor nagyon akarom, eltervezem, de közben tele vagyok ezerféle erősen kifelé kapcsolódó gondolatokkal, amik foglalkoztatnak érzelmileg.

De a meditálásnál is volt nagyon jó élményem. Egyrészt egyre hosszabbra csúszik az idő, másrészt az állandó verssorom egész bizarr módon kitágult. Úgy hangzik, hogy "Bármi vesz körül, ha az utadat ismered, nem érhet baj." Vagy valami ilyesmi, mert mintha az elején magyarítottam volna egy kicsit. Na, hónapokon át az a keresőfonál volt előttem, hogy "megtalálni" a saját utamat. Ez hozott pár dolgot az önismeretről, önazonosságról, önérvényesítésről, mondjuk inkább elméleti dolgokat, de legalább valahogy félig meditálva foglalkoztam vele és éreztem, hogy ezen kell még meditálnom, ettől még nem szabadulok. Persze nem csak az ezen való gondolkodásból állt a meditáció, de ez azért ott volt a háttérben a keresgélés, vagy inkább tapogatás.

Aztán bejött a képbe, hogy én vagyok az út, ha magamat ismerem, nem érhet baj. Megkérdeződött az is, hogy mi az, hogy "baj"? Végülis mindegyik szó megkérdőjeleződött, nem is egyféle módon.

Legutóbb meg az bukkant fel és töltött el kaján örömmel, hogy bármi vesz körül, ha az utamat ismerem, nem érhet baj. :D Vagyis mindegy merre járok és mit nevezek utamnak, ha ismerem, akkor már az én utam. Vagyis nem csak az ismereteim alapján kell az utamat megkeresnem, hanem az utamat, akárhol is tartok, jobban megismernem. :)

Van olyan ember, akivel könnyen tudok beszélni a Reikiről, van, akivel meg nem. Ez kihívás nekem most, hogy teljesen vállaljam azt az örömöt, amit megtaláltam, mindenki előtt.

Otthon a többiek kezelése is kihívásos, bár eddig is az időtényező volt a nehéz, illetve hogy rászánják magukat - de ez eddig is nekem volt visszajelzés, hogy milyen nyitottságot vagy magabiztosságot mutatok nekik.

A videóvágásba lassan belejövök, eléggé lassan jött össze, hogy előre jussak, mert a jelek szerint kell neki pár óra és egyben ez nehéz, nem véletlenül szorultam az éjszakába.

Az 1% gyűjtést is kihívásnak érzem, de kicsit vonz is, nem tudom miért, lehet, hogy egyszerűen kapcsolatot teremteni másokkal alapvetően jó a visszahúzódásom ellenére is, ez teljesen kijött egy utcán kéregető gyakorlaton, ahol egészen másképp, sokkal pozitívabban szerepeltem, mint gondoltam volna.

Gyuri megnyilvánulásait, főleg facebook-on nem teljesen "értem", egyre kíváncsibb vagyok, mikor látom meg őt közelebbről, hogy mélyebben megismerjem.

Gondolat

Tegnap gyakorláson volt számomra egy érdekes helyzet. Kicsit kiélezett is volt, ahogy láttam. Már sajnos elfelejtettem a nevét a férfinak, aki érdeklődőként ott volt és azt feszegette a meditálás előtt, hogy miért kell megbocsátani. Mert - ahogy mondta - mindennek meg van az oka, szerepe, miért kellene azt megbocsátani?

Ami érdekes volt nekem, hogy ütköztette a saját véleményét azzal, ami elhangzott és hogy reakciót vár a szembenállásra. Engem az fogott meg, ahogy Nóri fel tudta oldani ezt az ütközést, amit a férfi behozott. Gyanítom úgy, hogy Nóriban nem keletkezett ütközés, sem az elhangzottak között, sem a közösség és a férfi viszonyát tekintve sem.

Ahogy ezen gondolkodtam, az a felismerés jött, hogy ha gondolatban eljutottam valahova, akkor nagyon nagy felelősségem van abban, hogy azt az életemben valóra váltsam. Ha meg kell nyilvánulnom és élem, amit gondolok, akkor az a másiknak is valóság lesz.

Újra hálát adok, hogy velük lehettem tegnap este. Eleve, hogy megismerhettem őket. :)

Belegondolva ez így leírva nagyon keveset jelenthet másnak. Nekem azt jelenti, hogy olyan emberi életet látok magam előtt, ami azon az úton halad, amit eddig a legmélyebben a magaménak tudok érezni. És ez nekem rendkívüli érzés. Ahogy Gyuri írta valahol, hasonlít a szerelemhez, a testi vonatkozások nélkül.

Intenzív osztály

Pénteken voltam Áginál kezelésen és orvosi hasonlat szempontjából tényleg olyan volt, mintha rákötöttek volna volna valami jó kis feljavító infúzióra. :) Érzésben persze egészen más, most a hagyományos orvosi élmények emlékei egész hidegnek, blokkolónak hatnak a kezeléshez képest. Nagyon intenzív volt, úgy éreztem feloldódom valamiben, és többször volt, mintha zuhantam volna, amit megállítottam, mert talán féltem hagyni végigmenni az érzést. Aztán az is lehet, hogy az alvás felé zuhantam és csak az ébrenlétemet tartottam meg. Hétvégén ettől nyugodtabb és nyitottabb lettem, sőt szerintem jókedvűbb is, legjobban vasárnap éreztem magam feltöltve, mintha késleltetve érezném a hatását.

Volt most munka a honlappal, erős élmény volt a lendülete és az elhivatottsága miatt így bedolgozni Gyuri alá. Abból a szempontból felnézek rá főnökként, hogy erősen a megoldást keresi és nagyobb léptékben is képes gondolkodni.

A héten csak egyszer kezeltem a fát sajnos, legtöbbször elfelejtem, igaziból nem tudom miért. Lehet, hogy az időjárás miatt is, vagy neadjisten azért, mert most nincs rá "szüksége", téli álmot alszik? Bár ezt nem hinném.

A helyiségek hangolása ment majdnem folyamatosan. A kicsik szobájánál azt vettem észre, hogy az egyik fal mintha kevesebbet venne. Az, amelyik a két gyerekszoba között van és érdekes módon annál a falnál van a két emeletes ágy, tehát alvó gyerekekkel van éjszaka körülvéve. Aztán kísérleteztem, hogy nem annál a falnál kezdem a hangolást, mert gyanítottam, hogy talán a hangolás eleje miatt érzem gyengébbnek az érzetet (mert mindig annál a falnál kezdtem), de ha másiknál kezdem, akkor is gyengébb az a fal.

Ildi folyamatosan köhög, de most nem kérte a kezelést én meg nem ajánlkoztam. Ezen gondolkodtam, hogy nem kéne-e nekem lépnem, mert ez már nem szűz terület, de nem is vagyunk annyira jóban, bár ettől függetlenül részemről nem láttam akadályát a kezelésnek, legalábbis tudatos szinten.

Tegnap, hétfőn volt egy jó élményem. Foglalkoztatott az, hogy hogyan lehetnék önazonosabb (ami nem azt jelenti, hogy valamennyire az vagyok, hanem azt, hogy egyáltalán hogyan lehetnék valamennyire az). Erről azt hiszem korábban is írtam, a másik (vélt) véleményétől való függés kapcsán... Na, szóval tegnap, ahogy ezt tapogattam az emberek között, a metrón utazva, rájöttem, hogy folyamatosan színészkedem, figyelek másokat, méricskélem (képzelődöm), milyen hatással vagyok rájuk, stb. És jött az ötlet, hogy miért ne tekinthetnék bárkire (mindenkire) úgy, mintha kezelésre lenne szüksége és ezen, a kezelésen, a Reikin keresztül kerülnénk kapcsolatba? És ez nagyon elvette az idegen emberekkel való kapcsolatomból azt a felhangot bennem, ami a másik véleményének függő képzelgését jelenti. Az, hogy bárkire úgy nézzek, mint akinek valamilyen területen biztosan szüksége lenne valamilyen kezelésre, az sokkal közelebb hozta az embereket hozzám, vagyis az én hozzáállásomon nyitott. Aztán persze jött az a gondolat, hogy nekem is ugyan úgy szükségem van kezelésekre, "jobban levésre", ami elég érdekes, nem hétköznapi tudatállapotot hozott, mert még jobban szétfújta a mások véleményétől való függést. Ennek nagyon örültem. :)

Az 1% gyűjtésekkel kapcsolatban az gáz, hogy alig jut eszembe, amikor meg mondjuk hetente egyszer-kétszer eszembe jut, akkor sem "alkalmas" éppen. Szóval kézbe kéne vennem ezt a könyvelőknek telefonálást.

Meditációs rétegek

Ma reggel meditálásnál azt kezdtem tapogatni, hogy vajon mitől vagyok türelmetlen néha, vagy jönnek elég erősen önkéntelen impulzusok a meditálás befejezésére. Arra gondoltam, hogy a sima erőltetés itt most nem jó, tehát ha összeszorított foggal nyomom magam az ülésbe, mert tutira más görcsöket is okozok és csak megkeményedek, ez nem használ az érzékenységnek. Akkor viszont a kívülről nézés és a helyzet meg önmagam ilyen elfogadása marad, ami meg rámutatott valamiféle eltérésre, amit a Reiki és önmagam állapota között érzek.

Ennek már azért is nagyon örültem, mert lehetőség arra, hogy ezen az eltérésen dolgozzam. Az egész tök fura volt érzésileg, de teljesen valóságos. Olyan, mintha valami finom egyensúlyozó játékot játszanék, amikor tapogatom, hogy aha, itt van ez a türelmetlen ember és itt van a türelmes erő és az ember megpróbál hangolódni az erőhöz. Aha, akkor most mit és merre is és hol van eltérés? És csak finoman tehettem gondolatban bármit is, mintha egy szélcsatornában ide-oda mozgó dolgokkal kéne dolgoznom érzékenyen és pontosan - különben nem találok fogást és nem jutok közelebb a célhoz. Szerintem ezek a bejegyzések később nagyon érdekesek lesznek, ha újra elolvasom. :)

Maga a meditálás lehetősége is kérdést okozott ma reggel, mert eddig okoskodtam és szenvedtem (persze annyira azért nem, de mégis) attól, hogy nem jut idő rá. Ma viszont az jutott eszembe, hogy ne a megszokott életrend szabályozza azt, hogy mikor mit szeretnék csinálni, hanem fordítva. Ez meg felvetette azt az izgalmas kérdést, hogy mit is akarok akkor átalakítani a mindennapi életemben? Ez mondjuk alap, de néha rá kell jönni ezekre is. :)

Lazaság

A múlt hét érdekes volt, mert "nyaraltunk" és több szabadidőm volt, aminek örültem, mert tényleg más több időt tölteni a Reikivel, mint kevesebbet. :)

A legjobb az volt, hogy reggelente jobban tudtam meditálni, mert többet aludhattam és nem voltam kiütve. Az is jó volt, hogy élveztem a szobák hangolását a szállodában és ami érdekes volt, hogy nem mondtam le róla akkor sem, amikor más ott volt. Persze nyugalom volt, csak nem egyedül voltam. Azt hittem vizslatás lesz, vagy szkepticizmus, de én nyugodtan álltam a szituációhoz és a másik részéről is nyugalom volt.

Egy ilyen nem egyedüli hangolásnál jöttem rá, hogy milyen feszülten vagyok képes csinálni bármit is. Azért, mert ahogy ott volt a másik és ezen keresztül tudatosult, hogy ahhoz, hogy ahogy tudom, a legjobban csináljam, az is kell, hogy ne azzal foglalkozzam, hogy a másik ott van vagy mit gondol. Ez elvezetett ahhoz, hogy kicsit lazább legyek a külvilággal kapcsolatban, hogy a figyelmem kisebb körben fókuszáljon a hangolásra.

Ez a lazaság a környezettel jónak tűnt, de van bennem kétség, mert kicsit olyan, mintha azt a figyelmemet is képes lenne lazítani, amit nem szeretnék, hogy lazuljon. Ha úgy veszem az egész eddigi gyakorlásom folyamatos próbálkozások sora. :)

Jó volt az ételek kezelése is, az étteremben is, bár, amikor már a harmadik gyerekmaradékot ettem, akkor már elfelejtettem.

A fa kapott kétszer a héten, és itthon is két hálószoba.

Andris vasárnap estére lázas lett, levert, kezeltem este kétszer is, a szobát is hangoltam és valahogy furán optimista voltam. :) Reggelre nem volt láza, bár reggel minden lázbetegség jobb kicsit, de délután sem volt már olyan rosszul, az orra folyik még, lázas sem volt. Reggel is kezeltem amikor még aludt és ma este is. Szerintem holnapra már csak kicsi orrfolyás marad. :) Fura ilyet kimondani és közben még örömmel is tölt el.

A próbálkozás-fíling ma reggel a meditálás után is erősen feljött. Régebben a csatorna létet olyan ön-állapot-érzéssel közelítettem, mintha egy fából készült csatorna lennék, amiben szabadon áramlik a víz. Mostanában úgy próbálom a nyitott állapotot félig tudatalatti érzéssel "modellezni" magamban, mintha az egész testfelületem átjárható lenne. Nem tudom azt sem, hogy jó-e, hogy ha ilyen nem-fogalmi test- és tudat-állapotot idézek fel magamban, de a fa-csatorna variációhoz most visszatérek, mert abban jobb érzés az, hogy hozzáérek a vízhez és jobban érzem a mozgását. Tapogatózásnak látszik nekem ez az egész, amit csinálok, de nem tudom elképzelni, hogy ezt meg tudnám-e spórolni.

Változások

Mindig változik valami. :) Többet meditálok és kezelek helyiséget, először kértek tőlem kezelést, a barackfa és a babok viszont ezen a héten kevesebbet kaptak.

A hét elején nagyon foglalkoztatott, hogy miért olyan nagy a különbség aközött, amit közösségben és amit egyedül érzek a Reiki-kapcsolatomban. Olyan, mintha egyedül sokszor nem tudnám magam megtartani, gyengébb lennék. Próbálok lazítani, hogy ne tervek és elképzelések alapján csináljam, elhagytam az óra figyelését vagy a telefon csippantását, hogy mikor van vége, és meditálás előtt behangoltam a szobát, ahová leültem. Jobban érzem magam így, nyugodtabb érzés.

Tegnap, vasárnap reggel az jött, hogy mintha lenne egy határ, amit nekem naponta át kell lépnem, hogy valamilyen közel kerüljek a Reikihez. És mintha ez a határátlépés hiányozna, amikor olyan nagy a különbség a közösségi és a magányos gyakorlás között. És hát elég egyértelműnek látszik, hogy ez a határátlépés a gyakorlás mennyiségétől függ - hogy mennyit megyek a határ felé. Végülis egész jól levezettem magamnak, hogy többet kell gyakorolnom, ha közelebb akarok kerülni a Reikihez. :D

Még hét eleji élmény volt, ahogy a munkahelyen gyalogoltam az egyik szobából a másikba, az a 100 méter kb. elég arra, hogy elgondolkozzak és feljött a Reiki torna, meg az, hogy munkahelyen mennyire mutatja a testem, hogy el van engedve, azaz hogy nincs valami miatt korlátozva, plusz hozzá jött még a vasárnapi egészségnap jó élménye, ahogy a többiek mozdulatai hatottak rám és az egész azt a jó kis kérdést szülte, hogy na, akkor most olyan helyen dolgozom, ahol a testem jelzésein keresztül magamra nézve jól, otthonosan, a helyemen érzem magam? Persze nem volt a válasz, de ennek olyan iránya is van, hogy gondolkodhatom azon, hogy hogyan legyek jobban önmagam a munkahelyen és azon is, hogy mit kezdjek azzal, ami nem lehetek a munkahelyemen.

Változott az is, hogy hétfőn munkahelyen, aztán a fotós közösségben is fura mód kijöttek belőlem olyan szavak, amiket alapból régebben nem mondtam ki. Ja, a saját véleményem. Ezt a vasárnapi kezelésnek tudom be, amikor az egészségnapon azt hiszem öten kezeltek egyszerre! :) A máj és a düh játszott talán a szókimondásban?

A egészségnapon egyébként nagyon jó érzés volt átélni az együttműködést, a tiszteletet, figyelmet, odaadást, ami mindenkiből jött és része lehettem én is. Ez tök patetikusnak hangzik, ha olyan szemmel nézem, de teljesen igaz. Figyelem magam, mert gyanús ez a nagy és átható, zsigeri öröm, mert volt már olyan, hogy szerelmes voltam és olyannak láttam valakit, amilyen nem volt és eszembe jutott, hogy most az életemmel kapcsolatban értékelhetek túl valamit, de egyelőre nem tudok vele mit kezdeni, idővel majd kiderül.

A fát a héten csak kétszer kezeltem, a kezdeti "akarás" alábbhagyott, lejjebb adtam a pontosságban és a kitartásban. Itt egy fénykép az egyik egészséges ágáról, ahol már a jövő tavaszi rügyek kinőttek a lehullott levelek tövénél, ezt szerdán csináltam, valszeg az utolsó tavasz előtt.

A baboknál így az egészre visszanézve azt látom, hogy a kezelések, mintha löknének egyet rajtuk, mint egy lendkerekes játékon, amit felpörgetnek és egy ideig viszi a kocsit a kerék mozgása. Legutóbb is, amikor fényképeztem egy utolsót, a legutoljára kezelt piros tálkás éppen "lehagyja" a többieket, pedig akkor két nap is kimaradt azt hiszem. A másik kettőnek csak vízhiánya lehetett, pedig mindig egyformán kapnak - később magukhoz tértek.

A tegnapi második kirándulás jó volt, este és ma is hat - ez érdekes, amit Ági is mondott, hogy utólag van valamilyen megtartó hatása a Reikinek. Jó volt együtt lenni velük, elraktam pár gondolatot az élet megéléséről, lehet a legfontosabb az volt, hogy én éljek, ne csak azt nézzem, hogy más hogyan él. :)

Andris kezelésének nagyon örültem. Egyrészt azért, mert kérés volt Ilditől, másrészt azért, mert változott ez is bennem, úgy érzem jóval türelmesebb vagyok a kezelés alatt, amit régebben nem tudtam elképzelni. Az egész Reiki-vel való munka lassan átalakul olyanná, mint amilyenről fogalmam sem volt. Szóval Andrist kezeltem pénteken este, amikor aludt és szombaton is, mesenézés közben. Én pénteken egész nap nem is láttam, mert későn értem haza, de Ildi otthon tartotta, mert beteg volt, viszont szombaton ebből már nem látszott semmi, csak óránként egy orrfújás. Örültem annak, hogy kezelhettem, hogy kérték, akárhogyan is.

Ágitól a héten két mondatot rakok el:

"Valahogy rájön az ember, hogy valójában, racionális szemmel nézve nincs más út, mint szembenézni a dolgokkal és megugrani a kihívásokat, még ha nehéz is."

"Ne bánj magaddal szigorúan."

Az étel kezelés meg már hiányozna azt hiszem. Megyünk Nyíregyházára, most nem tudom elképzelni, hogy a közösségi étkezéseknél ne kezeljem az ételt. Nagyon furának tűnt volna ez régebben. :) Amikor elkezdem kezelni az ételeket és "megérkezem" a Reikihez, az nagyon megnyugtató érzés. Ilyenkor kiszakadok a munkából, vagyis a munkahelyi hangulatból - amikor meg itthon csinálom, akkor érkezik valami a többiek közé.

Egó

Sokat járt az agyam a héten az egó kérdésén. Hogyan működik, hol a határa bennem? Mi az, ami nem az egó, de én vagyok? Hogyan tudok figyelni rá, észrevenni? Arra építek, hogy a közösségben akármilyen szinten van valaki, ezzel biztosan foglalkozik és próbáltam feldolgozni magamban azt, amit a gyakorlásokon (meg ünnepségeken vagy a kiránduláson) tapasztaltam (félig tudatosan) a többieken, hogy hogyan beszéltek, viselkedtek. Próbálom megfogni, valami kis dolgot elkapni, ami támpontot adhat arra, hogy hogyan érdemes dolgozni vele.

Most annyira jutottam több napi gyurmázás után, hogy valami olyasmit láttam meg magamban, hogy az is, amit magamról gondolok és az is, amit másról gondolok (tehát a magamhoz és másokhoz való viszonyom is), függ a bennem feltételezett másik oldaltól. Tehát amit magamról gondolok, az most bennem függ attól, (amit arról feltételezek, hogy) mit gondolnak mások. És a másokról való gondolkodásom szintén függ attól, hogy én mit élek át, milyen fájdalmaim vannak, miben látom magam gyengének, mert ezeken keresztül használok fel másokat arra, hogy kompenzáljam a magam hiányterületeit... mintha mindkettő viszony függne a bennem lévő kivetítésektől, amik a másikra vagy a másikon keresztül magamra vonatkoznak.

Ez már meg is alapozta azt a gondolatot, hogy a saját magamhoz való viszonynak jó lenne függetlennek lennie mások ítéletétől, legalábbis, amit erről feltételezek. Ennek fényében máris ott van az önállóság, a céltudatosság... A másokhoz való viszonyomnak pedig jó lenne a saját személyes állapotomtól, önértékelésemtől függetlennek lennie. És máris elfogadóbb, nyitottabb, fal-nélkülibb lennék. :)

Ezt valóra váltani viszont nagyon lassan megy, egyáltalán ezt tudatos szinten tartani és elcsípni azt, ami tökre megszokott, de szeretném, hogy más legyen, hát ez iszonyú kevésszer sikerült, pedig tele van a nap ilyen gondolatokkal. Igaziból csak akkor sikerült, amikor el tudtam tudtam rajta gondolkodni, sima cselekvésnél alig, csak ha szerencsés módon eszembe jutott és nem volt olyan sűrű a helyzet, hogy végig tudjam járni a gondolatot és valamennyire magamra nézzek. Szóval fájdalmas egyelőre, de izgalmas is, mert érzem, hogy elég belső dolgokat érint.

A másik valamennyire egós kérdés, hogy most nem tudom mit kezdjek azzal, hogy Ildi ma reggel (igaz, hogy számonkérőn, de) azt kérdezte, hogy nem akarom "gyógyítani" Andrist? Tegnap csak pár orrfújás volt este, szerintem csak mert mezítláb szaladgált fürdés után, szóval nekem nem jutott eszembe. De ilyet még nem mondott itthon senki, sőt máshol sem, hogy (lefordítva) jó lenne kezelnem valakit. Ennek örülök, mert változást érzek. :) Szerdán volt olyan is, hogy a 11 éves Évi odanyúlt a kezemhez, amikor az ebédemet kezeltem. Az nagyon aranyos volt, de nekem fura is, hogy mintha vonzó lenne ez számára. De nem tudom mit kezdjek vele, ha egyáltalán kell ezzel kezdeni valamit. Örülök is, meg furán is érzem magam. Lehet, hogy a felelősség miatt?

1%

Erről elfelejtettem írni, pedig ez is megmozgatott. Bár nem is csak az 1%-ról van szó talán, hanem Gyuri leveléről, kéréséről és hogy ez hogy érint, vagy mit hoz ki belőlem.

A lényeg az, hogy a mostani levélben Gyuri jó erősen, egyértelműen fogalmaz, amit nekem nehéz elfogadni. Nyilván ez is valahol az egórol szól... Mármint az enyémről. :) Az volt, hogy Ági része után, ahogy olvastam a levelet, Gyuri néhány mondata után abba is hagytam, mert felhúztam magam. Az a tipikus reakció volt bennem, hogy miért nincs tekintettel másra, miért nem fogalmaz úgy, hogy ne riasszon el mást, stb. Aztán egyrészt azért, mert a tisztelet és a hierarchia erősen hat rám ebben a közösségben (mondjuk másikban is), törtem a fejem, hogy mi van emögött - persze arra gondoltam, hogy Gyuri oldalán mi lehet emögött, nem arra, hogy az én oldalamon.

Az az érdekes, hogy mintha megértettem volna valamit belőle. Az volt, hogy legjobban gondolkodni a reggeli-esti munkába-haza menetelkor tudok, mert akkor mozgok, de majdnem automatikusan, és az utcákon Dunakeszin viszonylag zavartalan a környék, egyedül vagyok. Most is, ahogy kiértem az állomásra és ránéztem az emberekre hirtelen bejött egy olyan asszociáció, hogy Gyuri valószínűleg "közel megy" az emberekhez annyira, hogy amit meglát bennük, az erősen kapcsolódik ahhoz, amit csinál. Ez így hülyén hangzik, de az jutott eszembe, hogy Gyuri szeme az emberek felé olyan is lehet (meg másféle is), hogy látja bennük a potenciális adakozót és a potenciális gyógyulni vágyót is - azonnal, élesen és eszerint teszi, amit tesz. Mint amikor az embernek kalapács van a kezében és mindent szögnek néz - persze eltúlozva, de a hasonlat érzésben ül nekem.

Ez rádöbbentett arra, hogy én ennél távolabb vagyok úgy általában az emberektől, nem gondolok így rájuk és ha bárkit is kezelni akarnék, akkor abban érdekes, de inkább szégyenteli, vagy legalábbis fejleszteni való dolog az, hogy a gyógyítás kérdése az én ügyem, nem másban látom, vagy nem a másikból indulok ki. Ez eléggé megütött. És a nehézség az én oldalamon továbbra Gyuri stílusával vagy az 1% gyűjtéssel továbbra is ott van, de annak örülök, hogy már kiegészül mással is, bár ez egyelőre eléggé fájdalmas magamra nézve. Ja, a tettek meg a gondolatok terén van mit változtatnom.

Hegyek, meg völgyek

Ezzel a heti jelentéssel elcsúsztam, mert szombaton kirándultunk, vasárnap meg behoztam az itthoni lemaradást, hétköznap meg fáradtság van.

A múlt héten változás volt az ételek-italok kezelésében, szinte mindig eszembe jut már! Fura, hogy ez milyen örömmel tölt el, talán azért, mert előtte nem hittem volna, hogy így hozzászokom. De tényleg jó érzés. Sokszor az is megnyugtató, amikor elkezdem kezelni. Ez az öröm, ami ehhez kapcsolódik az előtte heti megbocsátás-gyakorlatból jött, ahhoz kötöm az ételkezeléshez való közeledést. Otthon érdekes érzés, hogy másképp kezdem az evést, mint a többiek és kitartom a pár percet, de úgy érzem, hogy így van helyén. A helyiség hangolásához nem közeledtem, az ételek valahogy emberközelibbek. :)

A fa kezelésében tartom az előző heti negatív rekordot, azóta is gyakorlatilag minden másnapra jön ki az átlag. Úgy vettem észre, hogy kevesebbet vesz, a gyökere is, vagy az a része a törzsnek, ami közös az ágakkal. Vasárnap elkapott a gondolat, hogy nézzem meg jobban a fát, végülis a viszonyunk is megváltozott nyár óta és valahogy szükségét éreztem ennek. Azért is akartam így "szemmel" ránézni, hogy ne csak a saját gondolataim vagy vágyaim alkossák a fáról a képet bennem. Alább a fényképek, írok hozzájuk, bár azt hiszem, hogy ez igaziból arra jó, hogy én magamnak megnéztem most a fát, hogy közelebb legyek hozzá.

Három fő ága van a fának, egyesnek nevezem a majdnem teljesen száradtat, kettesnek, amin több egy kicsit az élő rész és hármasnak, ami majdnem teljesen élő. Ez a fenti az egyes ág közepe. A kezelés elején ezek a gyantacseppek kisebbek voltak, közben volt olyan érzésem, hogy nem nőttek, most valamivel nagyobbnak. Amióta elkezdtem a kezelést, azóta puhák, előtte kemények voltak, de nem tudom, hogy ez nem a nyirkos idő miatt van-e.

Ez az első ág, szegény, mintha dobná le magáról a kérgét.

Ez a három ág töve, lent az egyes, jobbra a kettes, balra a hármas. Az egyesnek nagyon más a kérge.

Ezek kis ágak az egyesről. A rügyek a tavaszi formájukban vannak, de teljesen szárazak. Az ágak merevek, törékenyek. A színük szürke, a kis ágak kérge is mintha felrepedt volna sok helyen.

Ez egy kis ág a kettes ágról. Kicsit barnább, de ugyan olyan szárazak a rügyek, mint az egyesen. Az ágak hajlékonyabbak.

Ezek kis ágak a hármas ágról, már látszanak a levelek helyén a jövő évi rügyek, amiből jövőre lesz virág és/vagy levél. Egész más, mint a száradt ágakon.

Ez az egyes ágról van, itt is vannak fokozatok, ez például egy barnább, rugalmasabb ág, a rügyek sem olyan "teljesen" szárazak, de mégsem mozdultak meg tavasz óta.

Így a napon olyanok a vékony barna ágak, mintha látható lenne bennük az élet.

Ilyen közelről az egyes ág kéregledobása.

Ez pedig a hármas főág kérge. Kicsit látszik a képen, hogy vékonyabb felpöndörödések vannak, mintha a kéreg folyamatosan cserélné magát és a felső vékony rétege leválik, ez így megszokott nekem is, de egészen más, mint az egyes nagy kéregsebe az előbbi képen.

Szóval ez van szegény fával. Jó volt így megvizsgálni őt, amikor kezelem, valahogy kiegyensúlyozottabbnak érzem így a gondolataimat, hogy látom kívülről milyen, ez is hozzá tartozik, meg eddig szinte csak sötétben kezeltem, ezért is hiányzott már ez.

A kirándulás nagyon jó volt, bár nagyon feszélyezettnek éreztem magam, de nagyon hálás vagyok, hogy elfogadtak. Néha érzelmileg egy éretlen gyereknek érzem magam. :) Ennél csodásabb időt és őszi színeket nem nagyon lehetett volna kifogni, és jó volt együtt. A Ferenczi sziklánál a szélfeltámadás és a gyomromban kavargó érzés nagyon érdekes volt. Ezen kívül viszont bizonytalan voltam, mert ha figyeltem, elég sok helyen volt olyan, mintha éreztem volna de bizonytalan voltam, talán a nyugtalanságom miatt, és amikor a többiek figyeltek a Reikire, beszéltek arról, hogy itt vagy ott milyen erős, akkor én legtöbbször csak néztem rájuk, sokszor úgy éreztem, hogy ez most más világ, amiben ők vannak, mint az enyém.

A legjobb a héten az volt, hogy vasárnapra mintha beérett volna a kirándulás élménye, mert kézzel foghatóan olyan életteli érzésem volt, mintha fiatal lennék, mintha lenne bennem elhatározás és tetterő. Ilyet jó régen éreztem és persze nem volt olyan "fékezhetetlen", mint huszonéves koromban, de az volt, ami már régen elszakadt. Ez azért volt jó, mert egy kis hitet adott, hogy még élek, hogy még van kapcsolatom az élettel. :)

A babozásban is volt nagyon jó élményem. :) Az egésszel az a helyzet, hogy klasszul kitaláltam, hogy milyen tudományos leszek és négy babot kezdek csíráztatni, kettőt közülük kezelni és fotózom, csinálok belőle animációt, meg minden. Ebből az lett, hogy sem a kezelés, sem a (mobilos) fotó nem sikerült minden nap. Most végül csináltam a fényképekből összefűzött videót, ez van alább, de nem nagy királyság, leginkább csak magamnak jó, emlékeztetőnek. Mindegy, ehhez a történet a következő.

A zöld és a sárga tányért kezdtem kezelni, ezt "illusztrálja" a két zöld nyilacska az első képen. A piros erősen indult (8. nap), a sárgánál jobban, de a sárga hamar lehagyta, a zöld és a sárga lett hamar a legnagyobb (11. nap), tisztára mint egy versenyen. :) A 17. napon elhagytam a zöldet, a sárgát és a pirosat kezdtem kezelni. A piros nem mozdult egy ideig és olyan puhányka, lehajló volt, több napon keresztül, hogy kicsit megijedtem (bizalom), de amikor a múlt szombati kirándulásról hazaértem, akkor nagyon megörültem és valahogy visszatért a hitem egy picit, mert tényleg a pár napnyi kezelés után változott meg egy majdnem teljesen mozdulatlan állapotból egy felfelé törekvő, megerősödött kis növénnyé. És ezt nagyon jó volt fizikailag látni. :) Visszanézve már a 11. napon olyan volt, mint a 17.-en és a 19.-re éledt fel, két nap kezelés után, amikor nem készítettem képet, de az volt a kirándulás estéje - azóta meg azt hiszem már ő, a piros a legnagyobb. Ezután ráálltam a fehérre, ami már több, mint három hete semmit nem fejlődött, sőt tegnap megnéztem milyen állapotban van a vattában, de a bab nem pattant szét, egyben van, csak a külső héja maszatolódott le. Szóval nagyon esélyes, hogy nem kel ki, ez így marad, de kezelem, mert nem zárom ki, hogy mégis történik valami. Na, ezt jól kiveséztem. :D

Szerdán, a gyakorláson megint meglepett olyan húsbavágó kérdés, hogy vajon mikor leszek valódi közösségi tag, aki hiteles, komolyan veszi, amit csinál és meg is teszi, amit fontosnak gondol. Elszomorító volt a helyzetem, amit láttam, mert ez messzinek tűnt. Persze, mindig van, ahol éppen tart az ember az úton, nyáron is ez oldotta fel ezt a kérdést, hogy mindig van előttem, most nekem való tennivaló. Az érdekes, hogy tegnap Ágiék is erősnek mondták a Reiki jelenlétét, lehet, hogy ez segített ahhoz, hogy szembesülök ilyen kérdésekkel, vagy kapok ilyen tükröt?

Meditálásból kevés volt, de szerencsére hosszabbak, nem 15 percesek. Ez hiányzik, bár nehéz, de gyanítom azért is, mert nem mindennnapos. Egyik alkalommal érdekes testen kívüli képzetem volt :) mintha valami szappantömb(!) :D lettem volna én, aki meditál és őt hátulról láttam, és néztem, hogyan igyekszik meditálni a korlátozott kis gondolataival. Ez nagyon érdekes volt. Annyira, hogy egy duplafenekű gondolat is megfogalmazódott bennem, miszerint ha változtatni akarok, akkor változtassak azon, amin változtatni szeretnék. Ami ha racionálisan gondolkodom, akkor tűnik értelmesnek, hogy ha akarok változtatni, de nem sikerül és akkor érdemes máshol megfogni a dolgot. Elmondtam ezt a "bölcsességet" a többieknek is, amire a "baromság" válasz jött, egyedül Nóri lányom kérdezett vissza és adott is klassz választ, hogy: - Szóval ha változtatni akarok azon, hogy nem ágyazok be, akkor ne azon akarjak változtatni, hogy nem ágyazok be? - Mondom igen. - Ja, persze, magamon kell változtatni. - mondja ő, szóval ilyen szinten nagyon bölcsek tudunk lenni. :D

Barátság

Megváltozott a meditálásom. Eddig úgy álltam hozzá, hogy a vers pörög a fejemben, nem direkt gondolatokkal, hanem hogy mit hoz fel belőlem. A gyakorláson hangzott el, hogy nem kell az idézeten gondolkodni, az anélkül fog hatni. Próbálom ebben is a Reikire bízni magam. És azt hiszem variálni fogom az idézeteket, mert frissebb és gazdagabb lenne, bár azt tényleg sokszor tapasztaltam, hogy egy sorban is rengeteg tartalom van, ami meg tud mozgatni valamit.

A megbocsátás nagyon ütős volt a gyakorláson. Nem tudom miért, de változtatott egy határozottat a Reikihez való viszonyomban. Ahogy azóta ülepedik, olyan, mintha közelebb kerültem volna Hozzá. Mintha barátok lennénk. Nagyon érdekes élmény volt "magam mellé engedni" a megbocsátás aktusában. Nagyon érdekes. A gondolati oldalát mintha egy külső, de hozzám kapcsolódó erővel egészítette volna ki és így az egész sokkal örömtelibb, nyitottabb, mélyebb volt - és nem egy "tett" volt, hanem egy áttérés a konkrét kapcsolatra vonatkozóan a megkönnyebbülés, öröm és hála keverékébe. Nagyon bensőséges volt.

A csírázó babokat nem kezeltem minden nap, csak miután csináltam ehhez telefonos riasztást, mert kiesnek a figyelemből a függöny mögött, az ablakpárkányon. Érdekes, hogy amikor nem kapnak kezelést, mintha megállnának a növésben. Vagy csak éppen ilyen ritmusban húzzák felfelé magukat?

Negatív rekordom volt a fával, csak háromszor kezeltem. Egyre jobban be kell öltöznöm, de nem gond, a kezem nem fázik egyelőre. Becsukott szemmel még érdekesebb.

Az ételek kezelésében nyitottabb lettem és sokkal többször sikerült, mintha természetesség érzése kapcsolódna hozzá. Otthon is, amikor végigcsinálom, akkor is, ha a többiek már esznek. A helyiség hangolása kétszer-háromszor volt csak, de egyre többször jut az eszembe, hogy én magam szorítom keretek közé magamat, azzal, hogy előre megmondom, hogy mikor mit akarok csinálni, vagy minősítem a helyzetet, hogy erre vagy arra már nincs időm. Nem hittem volna, hogy ennyire merev vagyok.

Tüskék

Nem tudom mi történt bennem tegnap a gyakorláson, de még most is másállapotban érzem magam. Azt hiszem a megbocsátás gyakorlatnál ért össze valami úgy, hogy valami új született vagy fogalmazódott meg bennem.

Az volt a szitu, hogy a gyakorlat alatt rádöbbentem, hogy a megbocsátást eddig inkább gondolatilag tettem meg. Amolyan felejtésként, vagy elhagyásként, vagy rábólintásként, de igaziból egyedül, a tudatos részemmel. Most ez úgy tűnik, mintha csak részben lettem volna benne. Az, hogy a Reikire bízzam, ne CSAK én legyek benne (és inkább gondolatilag), az új volt és más erővel hatott rám a gyakorlatban is. Újfajta erőt vagy hatást hozott a megbocsátásba. A gyakorlatban is nagyon megérintett, pedig csak pár másodpercnek éltem át, de az, amit ezerszer kimondtam már valakinek, az most kimondva, vagy oda irányítva a Reikivel együtt megbocsátás irányát, hát teljesen más volt. Teljesen. Megindító és más erővel hatott bennem és a másikkal való kapcsolat-képemben.

Aztán ahogy forgattam magamban a vonaton, meg ma reggel, egyre izgalmasabbá vált, mert amit tapogatok az életemben, amit próbálok összehozni magamban a hittel, a spiritualitással, az önismerettel, a természetfelettivel, ami "lehetetlen" vagy paradoxon, vagy érthetetlen, azok közül néhány fontosat kicsit másképp világít meg ez másfajta megbocsátás.

Olyan, mintha a Reikivel együtt történő megbocsátás kiterjeszti a határát a lehetőségeimnek. Tökre nem tűnt logikusnak, de teljesen természetes a hála érzése. Megoldja annak a gondolatnak a zárját is, ami az egyik központi evangéliumi szöveg nekem, hogy: "Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer? - Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer."

Megvilágítja azt a régi beszélgetést is, az edény-mivoltról, arról, hogy képes legyek befogadni bármit, elég stabil legyek hozzá, ne törjek szét, ne olvadjak meg, ugyanakkor mégis úgy tudjak viszonyulni a másik emberhez, hogy be (el) tudjam fogadni - egótól függetlenül, "edény" tudjak lenni.

Arról nem is beszélve, hogy ahogy látom most, eléggé összefügg a begbocsátani tudás képessége azzal, hogy az ember mennyire épít falakat..., vagy hogy mennyi benne a feszültség, félelem...

Más fénybe helyezi Nóri leveleiben olyan erősen megszólaló Reikire hivatkozást is (nem én, hanem a Reiki általam) - ami tökre passzol Pál mondásához: "Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem."

Amit éreztem halványan, az annak sejtése, hogy ez nem csak leírt vagy elgondolható dolog, hanem valóság, lehetőség az embernek. Ami viszont olyan, mint egy kincs, amiért érdemes minden mást "eladnom"!

Nagyon feltöltődtem és arra is rájöttem tegnap, hogy lehet sokkal lazábban is viszonyulnom a napi gyakorlatokhoz, mert a lényeg nem az idő és nem is a körülmények vagy hogy mást mikor és hogyan csinálok, hanem hogy megteszem-e. Ma reggel sikerült is a zsivajgó konyhában kezelni a reggeli babfőzeléket. :)

Ez most tudom, hogy elragadtatott bejegyzés volt, de valószínűleg lesz tanulsága ennek is később.

Hosszú hétvége

Ez a hét, szeptember utolsó hete különleges volt, mert hétvégén, sőt még péntek és csütörtök este is gó versenyen voltam, segíteni is és játszani is. Későn értem haza, a fa kezelés csütörtökön volt utoljára, hétvégén nem volt energiám rá. Feszített is volt a tempó, éhes is voltam és tele volt az agyam a játszmákkal, meg egy csomó gondolattal, hogy mit jelentenek vagy mire használhatom őket. A versenyen egyébként kezeltem magamat a szünetekben párszor ami biztosan segített, mert a kiégés nem volt jelen a két hosszú nap alatt sem, pedig egy régebbi egynapos végén emlékszem, mindentől elment a kedvem. Most ez egyáltalán nem volt, inkább energikus voltam, mást akartam (enni, meg inni), de az nem volt, hogy semmihez nincs kedvem.

Meditálni tudtam kétszer hosszabbat, az jó volt végre, de továbbra is hiányzik. Az edzések reggel nagyon korán vannak, az estékkel kéne kicsit szorosabban bánnom. Ételt hét elején még többet kezeltem, aztán kicsúszott a kezemből, helyiséget is csak hét elején hangoltam. A babokat csíráztatom, naponta kezelem, már mindegyik kidugta a fejét. Nem az a két legnagyobb, amelyiket kezelem a négyből, de még éppen csak kikeltek. Ezzel kapcsolatban van kétségem, hogy na, most kiderül, hogy ér-e egyáltalán valamit, amit én csinálok, nem csak áltatom magam. :) De ez tényleg félelem bennem, szóval a bizalmam nincs teljesen a helyén - önmagamhoz és a Reikihez sem.

Annyi még, hogy a versenyen a játszmák olyanok is tudnak lenni, mint egy-egy kis élet lefolyása. Van többféle szakasza, a növekedésé, a komolyabb harcoké és a végén a kisebb aktivitású lépéseké, a szép befejezésé is. A meditációim úgy látszik nagy hatással vannak a játékra, mert eddig versenyeken iszonyat hullámzó voltam, az érzelmi állapotom lökdösött ide-oda. Az útról való meditálás viszont most mássá tette a játszmáimat, és ennek örültem ott igaziból, ez volt az értelme, nem a nyerés-vesztés, hanem hogy végig ott voltam a játékban, a legjobban csináltam, ahogy tudtam és végigmentem az én utamon, kreatív voltam, önmagam is megleptem néha, de az is természetesnek tűnt. A hatból négy ilyen játszma volt és ennek nagyon örültem. Ahogy gondolkodtam ezen, rájöttem, hogy ezt a hozzáállást egyre jobban az életem részévé is tehetném, azt pedig, hogy másnak feleljek meg vagy passzív legyek, azt csökkenthetném. Ezt persze eddig is tudtam, de most ez belső tapasztalás volt, belőlem induló felismerés.

Az érdekes helyzet volt, hogy egy kolléganőnek a kezét megcsípte egy méhecske és nagyon bedagadt neki a kalcium ellenére és ott voltam vele, beszélgettünk, meg hülyültünk szokás szerint, és olyan a viszony, hogy viccelődve, mint egy kisgyerek mondta, hogy "gyógyítsál meg!". Akkor erősen gondolkodtam azon, hogy felajánljam-e neki, de nem tudtam vállalni a többiek előtt, meg hogy ha kimegyünk a konyhába jobb hijján, hogy ott is nyugtunk lett volna. Szóval nem tudtam vállalni.

A cicával kapcsolatban is rossz hír, Zsolt nem is írt egész héten megint, mondjuk nem csodálom, mert most azt írta tegnap este, hogy elpusztult még hét elején. Ezek furák nekem most együtt, hogy közel jön hozzám a "baj", én meg csak itt állok és nem mozdulok. Persze nem vagyok depis emiatt, csak ezt is látom a helyzetben és nézem, hogy vajon mi is ez most.

Meditációs napló

Még május környékén volt, hogy a reggeli meditációban megfogalmazódott valami, amit meg akartam jegyezni. Mintha a felszín alól felbukkanna ilyenkor olyasmi, amire eddig nem gondoltam. Visszaolvasva legtöbbje felejthető, de van pár fontos, amit most is feladatnak érzek. A felbukkant szavakban lehet, hogy olyan tér vissza, vagy válik aktuálissá, amit régebben olvastam és nem is az én gondolataim, vagy most váltak azzá. Akárhogy is, nekem új gondolatok és az enyémek (vagy akkor az enyémek voltak akkor), nem "csak" olvasom őket egy könyvben.

Leírom, sorrendbe, amit eddig feljegyeztem ilyenkor, mondjuk volt olyan is, hogy elfelejtettem leírni. Eddig a 83. sorral meditáltam, arra a második vagy harmadik alkalommal találtam rá és az út miatt fontos nekem, hogy a saját utamat járjam:

Bármi vesz körül, ha az utadat ismered, nem érhet baj.

Még maradok ennél, bár már párszor eszembe jutott, hogy másik fontosat kellene választani, de érzem, hogy van még ebből bányásznivaló. Mondjuk egyre erősebb a kétség bennem, hogy ezeket tényleg le kell-e írnom egyáltalán? Ide a blogba és bárhová is. Mindegy, most ideírom őket.

Az öt életszabályban a hála nem következmény, hanem eszköz.

Meghúzhatod a határokat közelebb magadhoz. Amit magadnak tekintesz, az lehet kevesebb.

A gondolataim az engem körülvevő környezethez tartoznak. (Ez mondjuk így érdekes, de akkor erős volt.)

Ha egy tettem hitelességét keresem, csak magamban találhatom meg, nem igényelhetem másoktól, külső igazolástól. Ahogy felelősséget sem rakhatom ki valójában.

Felejtsd el a súlyokat.

Ne légy haragos és ne aggódj, ha hívod a Reikit.

A saját utad a tiéd. Ragaszkodsz hozzá, megvéded, más nem szól bele, nagyon a sajátod, szereted, vágysz utána.

A megfelelni akarás nem része a saját utadnak.

A saját utad nem azonos a saját állapotoddal.

Ha ragaszkodsz egy önmagadról kialakított képhez, el kell azt engedned, bármilyen is az, bármire való bizonyítékkánt lehet használni.

Ami a sajátod, abban teljesen biztos vagy, minden porcikáddal egyértelműnek, természetesnek, félelemnélkülinek érzékeled.

Minden pillanatban a közvetítő csatornát kell átélnünk?

Mindenhez erő kell. Erő mindenhez kell.

Magamat kevésbé tartom fontosnak, mint a másikat. Ez most a legnagyobb gátam a fejlődésre. (Ez már okoskodásnak tűnik most és nem is egészen emlékszem hogyan értettem, de ki tudnám okoskodni. :) )

Fedezd fel, mikor oldódsz fel valamiben és mikor vezetsz a vonal mentén, ami hozzád tartozik. (Ezt pedig meg kéne fejteni, mert úgy látszik rejtjeleztem valahogy.)

Okozz örömet azzal, hogy azt csinálod, amihez kedved van. Ezzel könnyebben viseled el azt is, amihez nincs. Minél gyakrabban fordulj az örömmel végzett tevékenység felé, akkor kevésbé fogod elveszteni a kedvedet, lelkesedésedet.

Közted és az utad között ne legyen semmi. Sem félelem, sem kétely, sem más értékrendje, semmilyen külső hatás ne legyen érzékelhető kettőtök között.

Légy egyszerre a csatorna és légy egyszerre a hal.

Ha az utadat ismered, már magadat is ismered.

A forrásnak nincs kiinduló pontja. (Na, ez már olyan rejtélyes, mint egy koan. :) )

Bármi vagyok, afelett én rendelkezem. Amikor átélem az érzést, azt nem kell meghazudtolnom, mert én vagyok, bármi is az. A döntés szabadsága viszont az enyém. Így önmagad maradhatsz, nem veszel bele a hazugságba, elfojtásba, hanem tudatában leszel annak, ami vagy és annak is, mit teszel.

A saját utam csak én vagyok. Más szóval: minden, ami az én utam, azt én teszem azzá. Az én utam nem egy külső út, amire rátalálok. Az utam ugyan azokon a helyeken, tárgyakon, embereken át vezet, mint másoké. Amitől az enyém, az csak belőlem fakad. Más szóval: az én utam én vagyok. Ha ismerem az utam, akkor saját magamat ismerem. (Ez meg már volt, de fontos.)

Legyél saját magad példaképe. (Ajaj!)

Az út azért van, hogy járj rajta. Ha nem jársz rajta, az nem a te utad.

Minden pillanatban megkérdezheted magadtól: most az utadat járod?

Első hét a fával

Nagyjából bejött a reggeli menetrend a fa kezelésével, ennek örülök. Párszor jobban jött ki úgy, hogy a kezelést estére raktam, ami jobb érzés volt egy kicsit azért is, mert meditációs keretet adott a napnak (mégha a kezelés nem is volt meditáció).

Volt a héten párszor, hogy nem tartottam fontosnak, hogy reggelente konkrét kérést fogalmazzak meg, vagyis megfogalmaztam, de általánosabbat, olyat például, hogy minél nyitottabbá segítsen válni. Ez utólag úgy tűnt, hogy nem jó, mert amikor konkrét, szükséges kéréshez hívtam a Reikit, akkor sokkal hatékonyabbnak éreztem és az általános hangulatom is sokkal jobb volt utána. Mintha mindig újabb feladatokba botlanék bele.

Érdekes volt szélben kezelni, úgy, hogy több lágy fizikai érzet is jelen volt a bőrön, vagy sötétben, este, amikor nem láttam pontosan, hogy mihez ér hozzá a kezem és így figyelni az érzésekre.

A szerdai gyakorlás után elővettem otthon is a helyiségek hangolását. Eddig mindig kevésnek éreztem, amit csináltam otthon, a határon éreztem, hogy elég-e vagy sem és kicsit rossz érzéssel fordultam a következő falhoz. A gyakorláson kicsit megkönnyebbültem, hogy ilyen gyorsan is lehet hangolni, úgyhogy inkább csinálom így, aztán majd kialakul, hogy mi lesz ezzel a félelmemmel. Azóta kiderült, hogy ez is csak gondolati okoskodás, ami segít elkerülni az időrászánást, mert Ági kiigazított, hogy ez tényleg tovább tart egyedül, mint a gyakorláson csináltuk - Nóri mondása alapján is többre emlékszem. Úgyhogy ez kihívás, hogy legalább a három hálószobára rászánjak falanként 2-3 percet.

A fán egyelőre azt vettem észre, hogy a gyanta cseppek megkeményedtek. Ez persze lehet a hidegebb idő miatt is, vagy amúgy is a száradás miatt keményedtek volna, de lehet az is, hogy csökkent vagy elállta a "vérzés", nem tudom. Érdekes, hogy amelyik ágat először elkezdtem kezelni, annál később is úgy éreztem, hogy többet vesz, mint a fa többi része, úgy látszik tényleg adhatok nagyobb szabadságot az ösztönös döntéseimnek, amik nem is döntések, hanem csak úgy történnek. Többet locsolom is, nyáron alig öntöztem, mondván, hogy úgyis kivágjuk már, de most róla is gondoskodom így is, ahogy a többi fáról. A tövénél van pár büdöske, az egyik, amelyik közelebb van a kezeléseknél hozzám, most felvirágzott - mondjuk lehet, hogy csak azért, mert többet locsolom a környéket.

Évi most babot csíráztat az iskolában, kértem tőle négyet, kipróbálom ezt a kísérletet, bár inkább a többiek miatt.

Ez az egó ügy, amiről Ági írt gondolkodóba ejtett. Nem tudom, hogy ez az egész blog nem egónövelő dolog-e? Majd meglátjuk.

Talán két hete volt először, hogy egy önkezelés előtt fogalmazódott meg tudatosan az, hogy "tudom", hogy működik, hat, van a Reiki. Ez fura volt, mert azt jelentette, hogy van különbség a korábbi hozzáállásom és a mostani között. Meg gondolkodóba ejtett, hogy milyen elfedett dolgok tudnak a tudatos felszínre jönni idővel... A múlt hét második felében viszont lehet, hogy ehhez kapcsolódik az, hogy egy fotós ismerősnek kiderült, hogy beteg a macskája. Helyénvalónak éreztem és felajánlottam neki, hogy elmegyek kezelni, kötelezettség nélkül, mondván, hogy nekem lenne megköszönnivaló alkalom ez, mert ebben tartok most gyakorolnivaló szinten. Elfogadta, megköszönte, úgyhogy a héten megyek valamikor.

A 2013-as augusztusi ünnepség

Ez nekem egy nagyon fontos alkalom volt. A tavaszinál eléggé kívülállónak éreztem magam, de azért, mert szó szerint senkit nem ismertem, csak Nórit és Krisztát.

Most ez már nem így volt. Nagy hatással volt rám az összegyűlt embereken keresztül ható energia. Az kerített hatalmába, ami a gyógyítókból és a tanítókból áradt számomra, ami egyrészt nagyon vonzó, másrészt nagyon tiszteletet érdemlő, harmadrészt gyógyító is... Ez utóbbi úgy látszik hatott is, mert egy idő után nagyon el kezdett foglalkoztatni az az érzés, hogy mit keresek én itt ebben a közösségben, hiszen alig csinálok valamit, alig vagyok képes szeretetre, alig tudom kézben tartani az életem - és akkor olyanok tanítására vágyakozom mint Evelin vagy Nóri?

Aztán ráébredtem ahogy telt az idő (ez lehetett a gyógyító hatás), hogy nekem elég megtennem azt, ami éppen előttem áll feladat. Ha gyakorolni, akkor azt, ha ágyat szállítani akkor azt, ha fát kezelni, akkor azt. Ha megbocsátani magamnak, akkor azt.

És ez nagyon komoly üzenet volt nekem akkor, mert kimozdított egyfajta tehetetlenségből sőt önállótlanságból, vagy legalábbis másképp ébresztett rá a tennivalóra. Ezután az egyik meditációnál is olyan erősen jött fel bennem a gondolat, hogy csuda: az út arra való, hogy járj rajta. Ha nem járod az utat, nem a te utad.