Megnyugvás

A múlt héten az első Chuden gyakorlás volt, ami kitöltött, illetve a honlap munka, és a meditálás. A Reiki tornát most nem gyakoroltam, utólag jutott eszembe sajnos, helyette kezeltem magam, külön a szememet is, most arra is jött ötlet, hogy hogyan lenne érdemes.

Érdekes, hogy milyen beavatás élmény volt a Chuden gyakorlás. Kicsit, mintha most érkeztem volna meg oda, hogy kezelhetnék bárkit is, pedig "engedve" is volt és kicsikéket kezeltem már, gyakorláson is, sőt a Természetgyógyász fesztiválon is a többiekkel a végén. Mégis most érzem úgy magam, hogy teljesen odaállhatok a kezelőágyhoz. Azt írtam is a gyakorlás után, hogy másképp figyeltem oda a jelekre és ez mintha jött volna magától, nem gondolkodásból született. Mintha belül jött volna össze az, hogy a kezeléssel - amit külsősként láttam a nyílt alkalmakon - most belül "találkoztam" volna és így más, természetesebb, valódibb. Ez kicsit lila, de ez fejezi ki a legjobban, amit most átélek. Kicsit befelé fordulóbbnak vagy visszafogottabbnak is érzem magam.

A videók készítése izzasztó és valahogy kevés időm jut rá, ami azt jelzi, hogy lehet fejleszteni azon, hogy mennyire képviselem az érdekeimet a családi időbeosztásban, mert a "szolgálatkész" Zoli szerepét jó sok éve gyakorlom. Mondjuk lehet, hogy "csak" egy új területet találtam hozzá a közösségben? Hm. Biztos van benne ez is, de egyrészt az öröm érzése a Reiki által nem az egóm terméke, ebben biztos vagyok, másrészt rábízom magam Ágira, meg a többiekre, hogy ha ilyen érzelmkielégülést keresnék, azt azért észreveszik, vagy kezelik.

A fával már régen találkoztam, ezen a héten sem kezeltem, de érdekes volt, hogy most hétvégén, amikor kimentem a kertbe a komposzthoz, ahogy elmentem mellette, mintha régi, kedves barátom lenne, olyan érzés lepett meg. Megint eszembe jutott, hogy ezt a tudatom csinálja-e vagy sem, de olyan természetes és élő érzés volt, nem volt benne rossz árnyék, hogy elvetettem azt, hogy ilyen alapján mérlegeljem, amit érzek. Mintha a fához, amit kezeltem, már más kapcsolat fűzne, mintha tudná, hogy milyen ez és amikor megláttam, mintha utánam nyúlt volna és én is szívesen kapcsolódtam volna hozzá. Úgyhogy a téli szünet alatt szerintem biztosan fogom kezelni, meg jó lenne hétköznap is nem elfelejtenem.

Ja, meg ez az egyszázalék mizéria is betett, lelki szemeim előtt már Ági is külföldre költözött és magunkra hagyottan szervezzük a helyi közösségeket - már azt is elképzeltem, hogy Vera jövő őszre gyógyító lesz és hozzá járunk gyakorolni. Kicsit fájdalmas volt - nem Vera miatt - de majd meglátjuk úgyis, nem képzelődtem tovább. Akár így, akár úgy, de valami jó és fejlesztő biztosan elérhető lesz nekem az eljövendő helyzetben, ha úgy, hogy többet járok más városba vagy külföldre, akkor úgy, vagy egy újraszerveződő közösségben.

Chudan gyakorlás

Nem vártam, hogy az első Chudan gyakorlásom után is olyan öröm lesz bennem, mint amikor vártam, de az volt. Mondjuk ez az igazi kishitűség, mert teljesen jogos az öröm a Reiki közelségében támogatva lenni ennyi ideig, nem tudom miért nem számítottam rá. :)

Nagyon jó élmény volt tegnap az, hogy egészebbé vált mások kezelésének a menete - befelé is az intuíció kéréssel. Nagyon lekerekítő érzés ez most bennem, mintha körbeért volna egy kör, hogy ezt így átadta Ági.

Az érdekes volt, hogy amikor kerestem a jeleket, önkéntelenül átváltottam olyan figyelemre, ami szerintem még nem nagyon volt bennem. Eddig a helyre, a vonzásokra, az egész testre, a szituációra is figyeltem, legalábbis bennem volt valahogy akkor is, amikor kezeltem valakit. Most pedig többször beleestem abba az állapotba, hogy semmit nem figyelek, csak azt, hogy lassan mozgatom a kezem és az az érzékszervem aktív, csak az, ami érezhet valamit a kezemen keresztül. Ebben a legjobb a lassúság és a kizárólagosság volt. Volt kontraszt az eddigiekhez képest, ez sokkal jobb kapcsolódás volt nekem.

Az érzetek is jobban különváltak, a nyomás és a meleg teljesen határozott volt és a szemeknél a két folt, az nagyon meglepett, mennyire tapintható. Mondjuk gyanítom, hogy eleve más állapotban voltam, mert volt két meditáció, Reiki kör, erősebb kéz keresése, több Reiki hívás, ráadásul a kezelőhelyen, nem egyedül, szóval mintha édes mustban fürödtem volna, úgy ki voltam bélelve jó érzéssel. :)

Még reggel a vonaton és ma napközben is volt utóhatása, mintha körülöttem gomolyogna és jókedvre derítene.

A héten kétszer meglepett egy másféle érzés is, az, hogy nem számít mennyit és mennyi ideig kell mennem a leendő Tanítóm után, de oda akarok érni hozzá. Ez olyan, mint gyermekkoromban, amikor erősen akarok valamit és tudom, hogy teljesülni fog, de szerencsére van egy magával ragadó fílingje is, ami olyan félig-álomszerűen kiszakít mindenhonnan, hogy elérhessem, amire vágyom.

Nem tudom, szerintem ha ezt elolvasná egy ember a közösségen kívülről, azt mondaná, hogy engem rendesen beetettek, elvesztettem a valóságérzékemet, de kezdem megérteni a hippiket, akik olyan sokmindent el tudtak hagyni - bár a Reikihez való közelség sokkal céltudatosabbnak, határozottabbnak, harmonikusabbnak tűnik.

Tök hálás vagyok és tök jókedvű. :)

Gondolat

Tegnap gyakorláson volt számomra egy érdekes helyzet. Kicsit kiélezett is volt, ahogy láttam. Már sajnos elfelejtettem a nevét a férfinak, aki érdeklődőként ott volt és azt feszegette a meditálás előtt, hogy miért kell megbocsátani. Mert - ahogy mondta - mindennek meg van az oka, szerepe, miért kellene azt megbocsátani?

Ami érdekes volt nekem, hogy ütköztette a saját véleményét azzal, ami elhangzott és hogy reakciót vár a szembenállásra. Engem az fogott meg, ahogy Nóri fel tudta oldani ezt az ütközést, amit a férfi behozott. Gyanítom úgy, hogy Nóriban nem keletkezett ütközés, sem az elhangzottak között, sem a közösség és a férfi viszonyát tekintve sem.

Ahogy ezen gondolkodtam, az a felismerés jött, hogy ha gondolatban eljutottam valahova, akkor nagyon nagy felelősségem van abban, hogy azt az életemben valóra váltsam. Ha meg kell nyilvánulnom és élem, amit gondolok, akkor az a másiknak is valóság lesz.

Újra hálát adok, hogy velük lehettem tegnap este. Eleve, hogy megismerhettem őket. :)

Belegondolva ez így leírva nagyon keveset jelenthet másnak. Nekem azt jelenti, hogy olyan emberi életet látok magam előtt, ami azon az úton halad, amit eddig a legmélyebben a magaménak tudok érezni. És ez nekem rendkívüli érzés. Ahogy Gyuri írta valahol, hasonlít a szerelemhez, a testi vonatkozások nélkül.

Távolodás

A hét eleje jó volt, a hét vége pocsék. Reiki szempontjából. De igaziból személyes szempontból teljesen.

A hét elején minden nap tudtam jó érzéssel foglalkozni azzal, hogy közel maradjak a Reikihez. Az ételek kezelésén kívül fél-egy órát sikerült meditálni vagy fát kezelni vagy helyiséget hangolni. Szerdán még Ildi is megkért (ez egyszerre jó és megtisztelő érzés), hogy a köhögését kezeljem, este és másnap reggel is. Ugyanekkor a kutya is nagyon csúnyán köhögött, hozzá is kimentem. Ez nem volt egyszerű, mert nem egy nyugodt eb, állandóan játszana, úgyhogy nem igazán tudtam "lemérni", hogy odajön-e a Reiki-hez, mert mindig odajött hozzám, meg ugrált a felé tartott kezemhez. :)

A kezeléseknek ha volt hatása, akkor olyan volt, hogy kb. egy nap múlva javult a helyzet Ildinél és a kutyánál is, aztán ezt nem folytattam és utána lassan enyhült, még valamennyi most, 5 nappal később is van. Nekem olyan kép áll össze ez alapján, mintha a kezelések (mint a baboknál) egy lendkerekes autó felhúzását jelentenék, vagyis a kezelés után egy idő múlva lendületet kap a "gyógyulás", aztán lelassul - vagyis ha nem folytatom a kezelést, akkor a lendület lecsökken és "csak" a Reiki nélküli folyamat megy tovább.

A szerdai gyakorlás már hiányzott. Az érdekes volt nekem, hogy Ági, mintha többet kérdezett volna, én meg nem igazán tudtam frappánsan elmondani azt, amit éreztem. Önkifejező tréningnek jó, de most még ott tartok, hogy ha sokat beszélhetek róla, akkor sem tudok jó érzéssel pontos lenni...

Aztán csütörtökön jött a verzióváltás, az hiper stresszes volt, pénteken a folytatása, az már szerencsére nem estébe nyúló, utána rögtön az önismereti csoport, a nem túl könnyű anya-kapcsolattal, aztán a hétvége a vendégeskedéssel és az esti diákszínpadi előadással és a vasárnap, az all-day házimunkával. Vasárnap estére olyan erősen stresszes lettem, hogy csodálkoztam magamon. Aztán eszembe jutott, hogy szerda óta nem is meditáltam, úgyhogy este sikerült kissé lecsendesedni. Szerencsére nem ittam alkoholt, pedig volt rá ingerenciám, hogy lazítsak, de a meditálás sokkal melegebb nyugalmat adott most.

Azt hiszem az is stresszelt, hogy Gyurinak való fordítással sem tudtam haladni egy fikarcnyit sem a hétvégén, plusz, munkahelyen kívüli munka is vár rám, szóval a családi viszályok és a telefonom tönkremenése már csak hab volt a gyomorsavamon. Most sem vagyok még nyugodt, Gyuri faszán beállított határidőket nyomott, most szerdára is, úgy, hogy csak félig tudom, hogy miről is van szó. Tudom, persze, ő is hasonló módon vágja a fát, ezért is próbálom csinálni és tekintek rá ebből a szempontból egy nekem nehéz példaképként. A heti szembeötlő "horoszkóp" pont ezt mondta ma délelőtt: "Hétfőn és kedden nagyon le leszel terhelve, sokat kell vállalnod ahhoz, hogy a munka jelentős részének végére érj. Egészen szerdáig feszült leszel, és néha azt fogod érezni, hogy bármihez is nyúlsz, az darabokra hullik a kezedben." Mondjuk mindig is voltak ilyenek, sőt, régebben még gyakrabban. Bár régebben teljesen a feladatokban éltem, mostmár azért inkább amiatt csinálom, ami mögötte van értelem. Legalábbis szeretném azt hinni. :)

Barátság

Megváltozott a meditálásom. Eddig úgy álltam hozzá, hogy a vers pörög a fejemben, nem direkt gondolatokkal, hanem hogy mit hoz fel belőlem. A gyakorláson hangzott el, hogy nem kell az idézeten gondolkodni, az anélkül fog hatni. Próbálom ebben is a Reikire bízni magam. És azt hiszem variálni fogom az idézeteket, mert frissebb és gazdagabb lenne, bár azt tényleg sokszor tapasztaltam, hogy egy sorban is rengeteg tartalom van, ami meg tud mozgatni valamit.

A megbocsátás nagyon ütős volt a gyakorláson. Nem tudom miért, de változtatott egy határozottat a Reikihez való viszonyomban. Ahogy azóta ülepedik, olyan, mintha közelebb kerültem volna Hozzá. Mintha barátok lennénk. Nagyon érdekes élmény volt "magam mellé engedni" a megbocsátás aktusában. Nagyon érdekes. A gondolati oldalát mintha egy külső, de hozzám kapcsolódó erővel egészítette volna ki és így az egész sokkal örömtelibb, nyitottabb, mélyebb volt - és nem egy "tett" volt, hanem egy áttérés a konkrét kapcsolatra vonatkozóan a megkönnyebbülés, öröm és hála keverékébe. Nagyon bensőséges volt.

A csírázó babokat nem kezeltem minden nap, csak miután csináltam ehhez telefonos riasztást, mert kiesnek a figyelemből a függöny mögött, az ablakpárkányon. Érdekes, hogy amikor nem kapnak kezelést, mintha megállnának a növésben. Vagy csak éppen ilyen ritmusban húzzák felfelé magukat?

Negatív rekordom volt a fával, csak háromszor kezeltem. Egyre jobban be kell öltöznöm, de nem gond, a kezem nem fázik egyelőre. Becsukott szemmel még érdekesebb.

Az ételek kezelésében nyitottabb lettem és sokkal többször sikerült, mintha természetesség érzése kapcsolódna hozzá. Otthon is, amikor végigcsinálom, akkor is, ha a többiek már esznek. A helyiség hangolása kétszer-háromszor volt csak, de egyre többször jut az eszembe, hogy én magam szorítom keretek közé magamat, azzal, hogy előre megmondom, hogy mikor mit akarok csinálni, vagy minősítem a helyzetet, hogy erre vagy arra már nincs időm. Nem hittem volna, hogy ennyire merev vagyok.

Tüskék

Nem tudom mi történt bennem tegnap a gyakorláson, de még most is másállapotban érzem magam. Azt hiszem a megbocsátás gyakorlatnál ért össze valami úgy, hogy valami új született vagy fogalmazódott meg bennem.

Az volt a szitu, hogy a gyakorlat alatt rádöbbentem, hogy a megbocsátást eddig inkább gondolatilag tettem meg. Amolyan felejtésként, vagy elhagyásként, vagy rábólintásként, de igaziból egyedül, a tudatos részemmel. Most ez úgy tűnik, mintha csak részben lettem volna benne. Az, hogy a Reikire bízzam, ne CSAK én legyek benne (és inkább gondolatilag), az új volt és más erővel hatott rám a gyakorlatban is. Újfajta erőt vagy hatást hozott a megbocsátásba. A gyakorlatban is nagyon megérintett, pedig csak pár másodpercnek éltem át, de az, amit ezerszer kimondtam már valakinek, az most kimondva, vagy oda irányítva a Reikivel együtt megbocsátás irányát, hát teljesen más volt. Teljesen. Megindító és más erővel hatott bennem és a másikkal való kapcsolat-képemben.

Aztán ahogy forgattam magamban a vonaton, meg ma reggel, egyre izgalmasabbá vált, mert amit tapogatok az életemben, amit próbálok összehozni magamban a hittel, a spiritualitással, az önismerettel, a természetfelettivel, ami "lehetetlen" vagy paradoxon, vagy érthetetlen, azok közül néhány fontosat kicsit másképp világít meg ez másfajta megbocsátás.

Olyan, mintha a Reikivel együtt történő megbocsátás kiterjeszti a határát a lehetőségeimnek. Tökre nem tűnt logikusnak, de teljesen természetes a hála érzése. Megoldja annak a gondolatnak a zárját is, ami az egyik központi evangéliumi szöveg nekem, hogy: "Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer? - Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer."

Megvilágítja azt a régi beszélgetést is, az edény-mivoltról, arról, hogy képes legyek befogadni bármit, elég stabil legyek hozzá, ne törjek szét, ne olvadjak meg, ugyanakkor mégis úgy tudjak viszonyulni a másik emberhez, hogy be (el) tudjam fogadni - egótól függetlenül, "edény" tudjak lenni.

Arról nem is beszélve, hogy ahogy látom most, eléggé összefügg a begbocsátani tudás képessége azzal, hogy az ember mennyire épít falakat..., vagy hogy mennyi benne a feszültség, félelem...

Más fénybe helyezi Nóri leveleiben olyan erősen megszólaló Reikire hivatkozást is (nem én, hanem a Reiki általam) - ami tökre passzol Pál mondásához: "Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem."

Amit éreztem halványan, az annak sejtése, hogy ez nem csak leírt vagy elgondolható dolog, hanem valóság, lehetőség az embernek. Ami viszont olyan, mint egy kincs, amiért érdemes minden mást "eladnom"!

Nagyon feltöltődtem és arra is rájöttem tegnap, hogy lehet sokkal lazábban is viszonyulnom a napi gyakorlatokhoz, mert a lényeg nem az idő és nem is a körülmények vagy hogy mást mikor és hogyan csinálok, hanem hogy megteszem-e. Ma reggel sikerült is a zsivajgó konyhában kezelni a reggeli babfőzeléket. :)

Ez most tudom, hogy elragadtatott bejegyzés volt, de valószínűleg lesz tanulsága ennek is később.

Új hely

Érdekes érzés volt az új helyen. A végére, amikor visszanéztem az ajtóból már nagyon hasonlított az érzés ahhoz, ami a Szófia utcában volt. :) Az előzőnek volt egyfajta szentély-hangulata a berendezés és az egy-bejárat miatt, sőt a fénytelenség miatt is, mintha barlangban lett volna kicsit, amire a hideg is rátett. :) De biztos jó ez (az új hely) így ebből a szempontból is, hogy közelebb hozza (nekem) a rendes lakótérhez az energiával átitatott helyiséget.

A tervszerűen, a korábbiaknál kicsit határozottabban meghúzott határokkal vezetett gyakorlás nekem jó volt, jobban éreztem a helyem, a körkérdésnek is nagyon örültem, meg hogy valamennyire elengedtem magam. Folyamatosan érzem, hogy milyen sok megismerni való van másokban, milyen gazdag közösség ez és tök fura, hogy közben nagyon visszafogott is, bár humorban éppen nem, de "elmélyülős beszélgetésben igen" - valszeg épp emiatt mélyebb.

A helyiség hangolásához örömmel térek vissza, örülök, hogy az általam elképzelt időnél rövidebb is jó lehet, így más a hozzáállásom valami miatt. Ezt mondjuk érdemes lenne nyomozni talán, de most elég, hogy kétely nélkül csinálom. Most, ma először csináltam a munkahelyen is, mondjuk nem táglatest a szoba sehogy sem, de ettől még jobb lett. :)