Folytatás?

Most kéne egy hosszabbat írnom, hogy miért folytatom ezt a blogot és mit akarok magammal és a Reikivel. Megpróbálom röviden.

El akarom dönteni, vagyis talán meg akarom találni, hogy a szívemben van-e hely a Reikinek. Gyuritól kaptunk most komolyabb odamondogatást, feladatot, ami alkalmas arra, hogy teszteljem, hogy mit tudok megtenni. Bűár talán előbb kellene megszületnie annak, hogy a szívemből tudom-e tenni, de talán így is jó lesz valamire.

Az SZJA gyűjtésben ezeken az utakon gondolkodom:
- könyvelők megkersése
- ismerősök megszólítása
- internetes felület (fb közösségi oldal)

Naponta meditálni akarok újra, kívánságküldés és visszaküldés lenne jó minden nap.

Az időbeosztás gázos, mert mire felszabadulok, az este kilenc és akkor még kéne valami házimunkát is csinálni. Lenke most kissé náthás is volt, emiatt is kicsit kevesebb idő volt. Sok elintézni való van, Bt pénzügyek, megszüntetés, Ágival amolyan útkereső, önterápia-jellegű "tanfolyamot" is tervezünk csinálni, arra is jó lenne idő. Ez talán Neki fontosabb, de nekem sem árt. Csak jól be kéne osztani az időmet.

A Közösség felé sokmindennel el vagyok maradva:
- zárszámadások
- videóvágások
- Tanító választás

Tényleg, a havi programot sem küldtem még el. Az utolsót az őszi folytatás előtt.

A gyakorlásokról meggondoltam magam (nem Gyuri miatt), mégsem fogom erőltetni január után - oké, ha egyedül meditálok és kezelem magam.

Barackfa

Hétvégén kivágtam a barackfát, amit kezeltem. Kicsit megviselt, mert korábban nem hóhér minőségben nyúltam hozzá, de ez mindig is benn volt a pakliban. Olyat viszont sosem láttam még, amit a törzsében találtam, hogy egy lyuk fut benne, amiben mintha tarack szálak lennének. A tarack egy iszonyat agresszív gyom, mélyen, 20 centire akár a föld alatt terjeszti a gyökereit, egy kis darabról nagyon gyorsan elszaporodik, es mindent kiszorít. Szóval szegény baracckfa féloldalas elszáradására valszeg ez a magyarázat, hogy valahogy körbenőhette a fa, vagy valahogy "megbántotta" a tarack a fát. Közben a törzs keresztmetszete szívet formáz, eléggé szimbolikus, a saját lyukas szívemhez passzol. Bár az enyém még él és a szabad akaratom még meg van ahhoz, hogy döntsek, hogy mit csinálok. Le is fotóztam - nem a sajátomat, hanem a fa szívét. :)

Maga a hétvége is valahogy a változásokat hozta. Ez az első hétvége Nóriék nélkül, Ági gyenge, erős élményeket éltem át Vele, elvileg az utolsó hetemet taposom az önálló élet előtt, szombaton egy csendes fél napot tartottam, ami nagyon jó volt, végre megnéztem a Vanilia égboltot is, Ildivel is szinte mindenben olyan tudtam lenni, amilyen mindig is akartam. A munkahelyen is talan beindulnak a változások, lassan elmondom az elköltözésem és változik az is, hogy hogyan vállalom fel azt, hogy a Jinjutsuval foglalkozom.

Feloldódás

Kezd olyan érzésem lenni, hogy felesleges leírnom mi történik, mert valahogy élni kell és úgyis látszik az életen, hogy mit élek. És mintha minden más, amit csinálok, csak azt szolgálná, hogy az ember eljusson odáig, hogy semmi mást nem csinál az élet helyett, csak él.

Ez most úgy tisztult le, hogy a táborban szembesültem megint a félelmeimmel, az ítélkezésemmel, a megfelelési kényszeremmel, azáltal, hogy láttam a kontrasztot ami közöttem és néhány táborlakó között volt. És azáltal is, hogy kérdeztem erről Nórit, ami kérdezés és tanácskérés utólag nem is tűnt másnak, mint további önsajnálatnak, mert elvileg mindennek birtokában vagyok, hogy túllépjek azon, amiből ki akarok jutni.

Annak örülök, hogy közelebb jutottam ahhoz, hogy érezzem, hogy mikor, miben tudok feloldódni, mert akkor vagyok önmagam, akkor tudok szeretni, elfogadni és akkor vagyok a legszerethetőbb, meg persze a leghatékonyabb is.

A naplószerű dolgok a blog eredeti célja szerint: az aikido kiiktatása sokat segített a meditálásban, az egyre felszabadítóbb és folyamatosan változik, hogy milyen állapotba jutok el, már az elejétől. Egyre lazább vagyok benne, már nem törekszem és nem akarok valamit, valahova eljutni. Hétvégén öcsémtől kérdeztem, hogy kezeljem-e, de visszautasította, ez nekem kihívás, illetve kis félelem van bennem, hogy hogyan tudnám ezt gyakorolni, de gondolom megjön, amikor meg kell jönnie. Egyszer már kértek munkahelyen és talán anyáméknál is beindul, ha többet járok hozzájuk, még talán Ildi nyitott rá, bár ő szerintem amiatt (is), hogy nekem kedveskedjen, de a hatása szempontjából ez gondolom lényegtelen. Jó lenne hetente legalább egy kezelés gyakorlást összehozni.

Semmi

Múlt héten egyik meditálás előtt visszaköszönt, amit Ági mondott, amikor a meditálás céljáról kérdeztem, hogy nincs külön célja, mint Usui mesternek volt, hogy segítséggé váljon más emberek számára, hanem maga a meditálás az eszköz erre. Teljesen megnyugtató volt nekem az, hogy ez a gondolat összekapcsolódott azzal, hogy közelebb szeretnék kerülni a Reikihez, tök egyszerű öröm töltött el, hogy akkor oké, nincs kérdésem, ennyi elég nekem most.

Ma pedig rájöttem, hogy erősen bennem van, hogy annak ellenére, hogy (részben) tudom, hogy mennyi feladás, nehézségvállalás, félelem-átlépés tartozik ehhez az úthoz, nem is hagyom, hogy megérintsen a fuvallata annak, hogy ezeket húsba vágóan megtegyem, ne csak jövő időben gondolkozzak róluk, hanem a mostban. Rájöttem arra is, hogy nem merem az egész életemet megkérdőjelezni, megkapargatni és válaszokat keresni, akkor sem, ha néha erősen kiütközik a válaszok hiánya. És arra is rájöttem, ez a legsúlyosabb, hogy az egészet a legtöbbször azért csinálom, hogy szeressenek. Nem pedig úgy, hogy eszemben sincs az, hogy milyen jót csinálok.

Ezek azért voltak jók, mert teljesen el tudtam engedni egy fél napra ezeket a görcseimet és félelem nélkül tudtam belenézni abba, amiben vagyok a Reikivel kapcsolatban. Nem ítéltem el magam és nem is szenvedtem attól, hogy innen ki akarok szakadni. Tök szabad voltam pár óráig, mert tudtam ezeket és nem zavart, hogy ott tartok, ahol tartok.

Az meg egyenesen muris volt, hogy Vera pont ma küldte Gyuri levelét a szintek pontosításáról. :)

Átalakulás

Lassan átalakul a Reikihez való kapcsolatom. Izgalmas, mert egyre jobban a saját belügyemnek érzem azt, hogy milyen a kapcsolatom vele, nem pedig azon alapulónak, hogy mas mit lát vagy tud vagy érzékel ebből. Az mondjuk vicces, hogy ezt éppen egy blogbejegyzésben írom le, de ez csak "kísérő jelensége" az egésznek. :)

Tavaly, még év végén is, a Közösséggel való kapcsolatomban éltem meg a Reiki-kapcsolatot, sokkal jobban, mint a szakrális gyakorlatokban vagy a meditációban. Tudom, hogy ez is segít, de más most meditálnom is, mert sokkal inkább a saját életem lényege van a középpontban, mint a kint forgó gondolatok.

Most, amikor a gyerekek zsonganak körülöttem, nem zavar és nekik is természetes a szobák hangolása, egész más módon tudom átadni magam a Reikinek a hangolás közben, mint fél éve, amikor nem ennyire belül volt ennek a központja.

Eddig a legerősebb akarat bennem az volt, hogy Nóri közelébe kerülhessek és tanulhassak Tőle és tudtam, hogy bármi történik, semmi nem lehet akadály ebben nekem, már abban ami rajtam múlik, az idő vagy a távolság, vagy a lemondás, semmi. Ez a vágy megmaradt, de megelőzte egy kérdés, hogy magával a Reikivel milyen az életem lényegének a kapcsolata. Mennyire akarok igaziból összefonódni vele, mennyire akarom mindenembe beépíteni, a munkámba, kapcsolataimba, önmagammal való munkámba.

Tök érdekes ez a kérdés, ha öszinte vagyok magamhoz, mert olyan, mintha legalább két szintje lenne. Az egyik az öröm abban, hogy rátaláltam és az a bizonyosság, hogy ez az a kincs, ami betölti a régóta keresett értéket bennem, sokmindent felszabadít és pár dolgot megváltoztat az életemben. És van egy olyan szintje is a kérdésnek, hogy teljesen odaengedem magam mellé, a szívembe a Reikit és az, hogy Vele vagyok, maghatározza azt, hogy minden mással hogyan vagyok.

És ebben a második kérdésben fura magamnak is, hogy a saját ellenállásommal találkozom, gondolom a biztonságérzet, a minták, a jövőhöz való viszony ezt faszán megfogják.

Annak örülök, hogy ezt el tudom fogadni magamban és hogy magam előtt őszintén tudom odaadni az időmet arra, hogy ezt a kérdést vagy döntést valóban meghozzam magamban.