Tágulás

Az egyik gyakorláson (most csütörtökön) hirtelen megéreztem, hogy milyen sokszorosan nyitottabb is tudnék lenni, mint amilyen eddig voltam. A nyitottságot a "csatorna"-mivoltomra is értem, sőt elsősorban arra. Úgy érzem, hogy sokkal nagyobb mértékben tud jelen lenni bennem, hogy "félreállok és csak jelen vagyok, de nem én irányítok, nem én vagyok a forrás" - hogy kinyílok. Mondjuk ez a kinyílás, mintha magamra vonatkozna, tehát mindenre, amivel kapcsolatba kerülök, de a csatorna-nyitottság mellett főleg arra, hogy másokra ki tudok nyílni - és jobban el tudom fogadni őket.

Ha elképzelem a korábbi önmagamat, akkor egy kis nyitott pont van a testem közepe tájékán, ez a nyitottság-változás pedig olyan, mintha ez a pont, már nem is tudna olyan kicsi maradni, hanem kitágul egy majdnem rajtam kívül rajzolt körré. Ami a legjobb volt benne, hogy erős testi érzet volt ebben az élményben, mintha a sejtjeim külön-külön is kinyílnának és átéreznék ennek az örömét. Meglepő volt, de teljesen valóságos, hogy a nyitottság növekedése nagyon nagy - mintha valóban felismertem volna, hogy a lehetőségeim határa sokkal-sokkal kijjebb van, mint ahogy gondoltam. Ez olyan is volt, mintha valami görcs feloldódott volna, mintha elhagytam volna egy határt, és nem is értem, miért korlátoztam le magamban ennyire. :)

Ennek azért örülök és azért vagyok hálás, mert egy csomószor volt már, hogy valamit az agyammal felfogtam, vágytam is rá, de mégsem volt jelen az életemben, amíg egyszer csak valami nem követhető vagy tudatos ok miatt sikerült átélni, valóban "felismerni" és igaznak tudni. Nem gondolattal, hanem inkább érzéssel, teljesen. Olyan, mintha kegyelmi adomány lenne. :)

A másik jó élmény a héten, hogy időről-időre picit valóságosabb bennem a Reiki léte, (vagyis talán jobban tudok hozzá igazodni?) és ez a szavaimon is érződik. Ezt persze csak visszatekintve, kívülről magamra nézve látom néha meg. Most ezt onnan láttam, hogy hétvégén arról beszéltem Ildinek (feleségem), hogy miért fontos időt rászánni a kezelésre és ha lehet, akkor a kezelőágyon csinálni, hogy mondjuk részemről is hatékonyabb legyen és ő is komolyan vegye, mert a hatás azon is múlik. Eztán pár óra múlva belement abba, hogy végre egy rendes kezelést kérjen tőlem (tényleg ő kért, nem én tukmáltam).

Nagyon jó érzés volt végre önállóan, egyedül kezelést adni valakinek. Mondjuk éjjel 11 és éjfél között volt, egy óra után már nem bírtam, mert teljesen leragadt a szemem, de jó volt így is. Jó volt, hogy tudtam dönteni, hogy hol kezeljem, hogy volt idő, ami teljesen kiesett és az is, hogy "uralni" tudtam a helyzetet olyan szempontból, hogy beszélgetni is akart közben, meg az oldalára fordulni, de megmaradtunk a csendnél és a hanyatt- meg a hason fekvésnél. Az meg pláne jó volt, hogy reggel, amikor bementem valamiért abba a szobába, ahol kezeltem, éreztem, hogy mintha más lenne a szoba energetikailag, mint a többi helyiség. :)

Hátrébb lépés

Azt elfelejtettem az előzőben leírni, pedig magamnak legalább fel akartam jegyezni, hogy milyen jó volt mélyebben átélni a hátrébb lépés élményét. :)

Azt értem ezalatt, hogy amikor meditálásban jönnek a gondolatok és érzések, hátrébb húzódom és nem kapcsolódok hozzájuk, hanem próbálom figyelni őket úgy, hogy ne vigyenek magukkal és ne is ítéljem el "őket". Aztán ahogy erre gondolok, hogy mit is csinálok és akár örömmel tölt el, hogy ez valamennyire sikerül, észrevettem, hogy ezek ugyan olyan gondolatok és érzések, mint amiket megfigyeltem, de máris magukkal ragadtak. Tehát még egy szintet hátra lehet lépni és a megfigyeléssel kapcsolatos gondolataimat/érzéseimet is meg lehet figyelni... :)

A harmadik szintnél hátrébb még nem jutottam, mintha az már olyan szokatlan éberséget követelne, amit nem bírok gyakorolni még.

Persze egyből tovább gondoltam az egészet, hogy akkor ki is az, aki hátrébb tud lépni és meddig lehet hátrálni, mi marad akkor abból/annak, aki kilép abból, hogy magával vigyék az érzések/gondolatok...?

Gondolom az ego (személyiség) az, ami az érzéseken/gondolatokon (lelki folyamatok?) keresztül próbál irányítani. Akitől pedig elveszi az irányítást, az a valódi Énünk (szellem)?

Sok hét

Megváltozott a helyzet a Reikivel az életemben (ahogy meg szoktak változni nem mozdulatlan/halott dolgok), súlypontáthelyeződés történt, ha intelligens szót keresek rá. :)

Egyrészt a fa kezelése mintha a múlt lenne, a betegek kezelésben való segítés viszont új tevékenység. Mellette az informatika és a videó is halad valamennyire. Otthon az ételek kezelés már akkor is, amikor reggel kómás vagyok, csak az idegeneknél/munkahelyen marad el, néha helyiséget is hangolok, és bejöttek a tudattisztító gyakorlatok, ami nagy királyság. :)

A betegek kezelése új szint élményileg, felelősségben, örömben, elmélyülésben. Nagyon nagy öröm, nagyon jó érzés átadni magam ebben, a hely és Ági miatt is, mert zsigerileg jó ott lenni és ezt csinálni. Szerintem tízszer jobban el tudok mélyülni a Reikivel való érintkezésben, a megnyílásban, közben a testemet és a tudatomat is tornáztatom azzal, hogy a "beteg"-re figyelek, hogy megtanulok kezelésen lenni.

Arra emlékszem, hogy még amikor Nórihoz jártam gyakorlásra, néha felrémlett bennem a kérdés, hogy vajon hogyan fogom bírni a másfél vagy több órás kezeléseket és ráadásul többet is egy nap. Nem fogom unni, vagy belefásulni,végig tudom élni egészségesen, őszintén, emelkedetten - ahogy a képzeletemben félórákra vagy fél napokra felbukkan legalábbis ahogy elképzeltem, hogy ezt fogom csinálni? Nem fog értelmetlenné válni amit csinálok?

Hát még nem vált értelmetlenné. :) Amikor kezelés után megyek vissza a munkahelyre vagy haza, akkor én is sokkal örömtelibb és feltöltöttebb vagyok. Néha megérzem, hogy milyen egyre jobban ellazulni, mintha lefelé mennék egy lépcsőn és minden lépés egy még lazább, átadottabb állapotot jelentene. Nekem ez nagyon nagy ajándék és egy csomó mindenben egy csomó fejlődési lehetőséget látok. :) Amit meg nem látok, azt el sem tudom képzelni. sejtem, hogy sok lehetőséget, ami előttem van, még nem is sejtek. :D

Az például konkrét kihívás, hogy a testhelyzetemet hogyan hozzam természetes és kényelmesebb formába. Ma például a guggolás teljesen oké volt, mert a kezem így lazán tudott pihenni Zoli hátán és 10 percig vagy tovább is bírható, közben a hátamat is egyenesen tudom tartani, nem kell hajolnom.

Aztán ahogy nézem Ágit, számomra külön művészet, hogy hogyan beszél a betegekkel, azon iszonyat sok tanulnivalóm van, de szerencsére időm is van hozzá. :)

AZ egyébként új az életemben, ezt nem tudom, hogy mondtam-e, hogy az az öröm, amit megélek a kezelő helyen vagy Nórival vagy Ágival, az nem csak hogy zsigeri, hanem olyan, ami egyszerre kitölti a lényeges önmagamat és mellette, a fokozhatatlanul legközepemben lévő dologgal is egyezik, egybeesik vele egyszerre ad értelmet sok hétköznapi dolognak és egyszerre jelenti azt vonz, mint valami nagyon-nagyon lényeges pont. Olyan, ami pontosan az, amit kerestem, de amikor kerestem, akkor még nem tudtam mi az. Fura, hogy ez nekem az embereken keresztül jön még, gondolom ez ilyen folyamat, hogy kellenek hozzá mások, amin akiken keresztül meg tudom látni és akik valósággá teszik példaként, hogy ez lehetséges, elérhető. :)

A másik új szereplő a hétköznapokban a tudattisztító gyakorlatok, aminek a legutóbbi gyakorlata erősen hatott rám. Önmagában nagyon erős tapasztalás volt visszamenni nehezebb kulcspillanatokra és ott úgy beleállni, hogy nem egyedül vagyok és egyszerre adhatom át magam a fájdalomnak és bízhatom az egész szituációt, magamat és az emlékeimet is a Reikire, az nagyon erős tapasztalás volt eddig. Érdekes, hogy volt egy erős átalakító jellege eddig, gyanítom, hogy ezt lehet fokozni, de meglepő átalakulások voltak. Általában a szituáció, amibe visszalátogattam alakult át külsőleg, a hely, a színek, a hangulat. Nekem az kérdés (és izgalmas), hogy az elraktározott emlék felnagyított negatívuma tud így megváltozni, tehát az én eddigi munkám eredménye-e a fájdalom életben tartása, vagy a Reiki alakítja-e át bennem az élményt és fizikailag a múltat... ez végüls nem kérdés, hogy bennem bont le valamit a Reiki (vagy forraszt össze)? Akárhogy is, a Reiki kísérete, hogy ott van velem, az nagyon felemelő, egész bizsergető transzformáció ezekben a gyakorlatokban.

Volt olyan élmény is, amikor egy Reikivel átitatott régi helyzet képe arra az új felismerésre mutatott, ami életem szinte teljes idejéből hiányzik, talán nagyon kevés alkalmat kivéve és amire viszont mindig is vágytam, amikor más emberben megtaláltam. És ez a Reiki segítségével valósággá tudott lenni, úgy, hogy bennem lehet ez valóság másképp, mint egy fájdalmas szükséglet vagy mint egy magamon kívül látható jelenség.

Persze van amikor nehéz hozzákezdeni meditáláshoz is, általában akkor, amikor nagyon akarom, eltervezem, de közben tele vagyok ezerféle erősen kifelé kapcsolódó gondolatokkal, amik foglalkoztatnak érzelmileg.

De a meditálásnál is volt nagyon jó élményem. Egyrészt egyre hosszabbra csúszik az idő, másrészt az állandó verssorom egész bizarr módon kitágult. Úgy hangzik, hogy "Bármi vesz körül, ha az utadat ismered, nem érhet baj." Vagy valami ilyesmi, mert mintha az elején magyarítottam volna egy kicsit. Na, hónapokon át az a keresőfonál volt előttem, hogy "megtalálni" a saját utamat. Ez hozott pár dolgot az önismeretről, önazonosságról, önérvényesítésről, mondjuk inkább elméleti dolgokat, de legalább valahogy félig meditálva foglalkoztam vele és éreztem, hogy ezen kell még meditálnom, ettől még nem szabadulok. Persze nem csak az ezen való gondolkodásból állt a meditáció, de ez azért ott volt a háttérben a keresgélés, vagy inkább tapogatás.

Aztán bejött a képbe, hogy én vagyok az út, ha magamat ismerem, nem érhet baj. Megkérdeződött az is, hogy mi az, hogy "baj"? Végülis mindegyik szó megkérdőjeleződött, nem is egyféle módon.

Legutóbb meg az bukkant fel és töltött el kaján örömmel, hogy bármi vesz körül, ha az utamat ismerem, nem érhet baj. :D Vagyis mindegy merre járok és mit nevezek utamnak, ha ismerem, akkor már az én utam. Vagyis nem csak az ismereteim alapján kell az utamat megkeresnem, hanem az utamat, akárhol is tartok, jobban megismernem. :)

Van olyan ember, akivel könnyen tudok beszélni a Reikiről, van, akivel meg nem. Ez kihívás nekem most, hogy teljesen vállaljam azt az örömöt, amit megtaláltam, mindenki előtt.

Otthon a többiek kezelése is kihívásos, bár eddig is az időtényező volt a nehéz, illetve hogy rászánják magukat - de ez eddig is nekem volt visszajelzés, hogy milyen nyitottságot vagy magabiztosságot mutatok nekik.

A videóvágásba lassan belejövök, eléggé lassan jött össze, hogy előre jussak, mert a jelek szerint kell neki pár óra és egyben ez nehéz, nem véletlenül szorultam az éjszakába.

Az 1% gyűjtést is kihívásnak érzem, de kicsit vonz is, nem tudom miért, lehet, hogy egyszerűen kapcsolatot teremteni másokkal alapvetően jó a visszahúzódásom ellenére is, ez teljesen kijött egy utcán kéregető gyakorlaton, ahol egészen másképp, sokkal pozitívabban szerepeltem, mint gondoltam volna.

Gyuri megnyilvánulásait, főleg facebook-on nem teljesen "értem", egyre kíváncsibb vagyok, mikor látom meg őt közelebbről, hogy mélyebben megismerjem.