Azt elfelejtettem az előzőben leírni, pedig magamnak legalább fel akartam jegyezni, hogy milyen jó volt mélyebben átélni a hátrébb lépés élményét. :)
Azt értem ezalatt, hogy amikor meditálásban jönnek a gondolatok és érzések, hátrébb húzódom és nem kapcsolódok hozzájuk, hanem próbálom figyelni őket úgy, hogy ne vigyenek magukkal és ne is ítéljem el "őket". Aztán ahogy erre gondolok, hogy mit is csinálok és akár örömmel tölt el, hogy ez valamennyire sikerül, észrevettem, hogy ezek ugyan olyan gondolatok és érzések, mint amiket megfigyeltem, de máris magukkal ragadtak. Tehát még egy szintet hátra lehet lépni és a megfigyeléssel kapcsolatos gondolataimat/érzéseimet is meg lehet figyelni... :)
A harmadik szintnél hátrébb még nem jutottam, mintha az már olyan szokatlan éberséget követelne, amit nem bírok gyakorolni még.
Persze egyből tovább gondoltam az egészet, hogy akkor ki is az, aki hátrébb tud lépni és meddig lehet hátrálni, mi marad akkor abból/annak, aki kilép abból, hogy magával vigyék az érzések/gondolatok...?
Gondolom az ego (személyiség) az, ami az érzéseken/gondolatokon (lelki folyamatok?) keresztül próbál irányítani. Akitől pedig elveszi az irányítást, az a valódi Énünk (szellem)?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése