Változások

Mindig változik valami. :) Többet meditálok és kezelek helyiséget, először kértek tőlem kezelést, a barackfa és a babok viszont ezen a héten kevesebbet kaptak.

A hét elején nagyon foglalkoztatott, hogy miért olyan nagy a különbség aközött, amit közösségben és amit egyedül érzek a Reiki-kapcsolatomban. Olyan, mintha egyedül sokszor nem tudnám magam megtartani, gyengébb lennék. Próbálok lazítani, hogy ne tervek és elképzelések alapján csináljam, elhagytam az óra figyelését vagy a telefon csippantását, hogy mikor van vége, és meditálás előtt behangoltam a szobát, ahová leültem. Jobban érzem magam így, nyugodtabb érzés.

Tegnap, vasárnap reggel az jött, hogy mintha lenne egy határ, amit nekem naponta át kell lépnem, hogy valamilyen közel kerüljek a Reikihez. És mintha ez a határátlépés hiányozna, amikor olyan nagy a különbség a közösségi és a magányos gyakorlás között. És hát elég egyértelműnek látszik, hogy ez a határátlépés a gyakorlás mennyiségétől függ - hogy mennyit megyek a határ felé. Végülis egész jól levezettem magamnak, hogy többet kell gyakorolnom, ha közelebb akarok kerülni a Reikihez. :D

Még hét eleji élmény volt, ahogy a munkahelyen gyalogoltam az egyik szobából a másikba, az a 100 méter kb. elég arra, hogy elgondolkozzak és feljött a Reiki torna, meg az, hogy munkahelyen mennyire mutatja a testem, hogy el van engedve, azaz hogy nincs valami miatt korlátozva, plusz hozzá jött még a vasárnapi egészségnap jó élménye, ahogy a többiek mozdulatai hatottak rám és az egész azt a jó kis kérdést szülte, hogy na, akkor most olyan helyen dolgozom, ahol a testem jelzésein keresztül magamra nézve jól, otthonosan, a helyemen érzem magam? Persze nem volt a válasz, de ennek olyan iránya is van, hogy gondolkodhatom azon, hogy hogyan legyek jobban önmagam a munkahelyen és azon is, hogy mit kezdjek azzal, ami nem lehetek a munkahelyemen.

Változott az is, hogy hétfőn munkahelyen, aztán a fotós közösségben is fura mód kijöttek belőlem olyan szavak, amiket alapból régebben nem mondtam ki. Ja, a saját véleményem. Ezt a vasárnapi kezelésnek tudom be, amikor az egészségnapon azt hiszem öten kezeltek egyszerre! :) A máj és a düh játszott talán a szókimondásban?

A egészségnapon egyébként nagyon jó érzés volt átélni az együttműködést, a tiszteletet, figyelmet, odaadást, ami mindenkiből jött és része lehettem én is. Ez tök patetikusnak hangzik, ha olyan szemmel nézem, de teljesen igaz. Figyelem magam, mert gyanús ez a nagy és átható, zsigeri öröm, mert volt már olyan, hogy szerelmes voltam és olyannak láttam valakit, amilyen nem volt és eszembe jutott, hogy most az életemmel kapcsolatban értékelhetek túl valamit, de egyelőre nem tudok vele mit kezdeni, idővel majd kiderül.

A fát a héten csak kétszer kezeltem, a kezdeti "akarás" alábbhagyott, lejjebb adtam a pontosságban és a kitartásban. Itt egy fénykép az egyik egészséges ágáról, ahol már a jövő tavaszi rügyek kinőttek a lehullott levelek tövénél, ezt szerdán csináltam, valszeg az utolsó tavasz előtt.

A baboknál így az egészre visszanézve azt látom, hogy a kezelések, mintha löknének egyet rajtuk, mint egy lendkerekes játékon, amit felpörgetnek és egy ideig viszi a kocsit a kerék mozgása. Legutóbb is, amikor fényképeztem egy utolsót, a legutoljára kezelt piros tálkás éppen "lehagyja" a többieket, pedig akkor két nap is kimaradt azt hiszem. A másik kettőnek csak vízhiánya lehetett, pedig mindig egyformán kapnak - később magukhoz tértek.

A tegnapi második kirándulás jó volt, este és ma is hat - ez érdekes, amit Ági is mondott, hogy utólag van valamilyen megtartó hatása a Reikinek. Jó volt együtt lenni velük, elraktam pár gondolatot az élet megéléséről, lehet a legfontosabb az volt, hogy én éljek, ne csak azt nézzem, hogy más hogyan él. :)

Andris kezelésének nagyon örültem. Egyrészt azért, mert kérés volt Ilditől, másrészt azért, mert változott ez is bennem, úgy érzem jóval türelmesebb vagyok a kezelés alatt, amit régebben nem tudtam elképzelni. Az egész Reiki-vel való munka lassan átalakul olyanná, mint amilyenről fogalmam sem volt. Szóval Andrist kezeltem pénteken este, amikor aludt és szombaton is, mesenézés közben. Én pénteken egész nap nem is láttam, mert későn értem haza, de Ildi otthon tartotta, mert beteg volt, viszont szombaton ebből már nem látszott semmi, csak óránként egy orrfújás. Örültem annak, hogy kezelhettem, hogy kérték, akárhogyan is.

Ágitól a héten két mondatot rakok el:

"Valahogy rájön az ember, hogy valójában, racionális szemmel nézve nincs más út, mint szembenézni a dolgokkal és megugrani a kihívásokat, még ha nehéz is."

"Ne bánj magaddal szigorúan."

Az étel kezelés meg már hiányozna azt hiszem. Megyünk Nyíregyházára, most nem tudom elképzelni, hogy a közösségi étkezéseknél ne kezeljem az ételt. Nagyon furának tűnt volna ez régebben. :) Amikor elkezdem kezelni az ételeket és "megérkezem" a Reikihez, az nagyon megnyugtató érzés. Ilyenkor kiszakadok a munkából, vagyis a munkahelyi hangulatból - amikor meg itthon csinálom, akkor érkezik valami a többiek közé.

Egó

Sokat járt az agyam a héten az egó kérdésén. Hogyan működik, hol a határa bennem? Mi az, ami nem az egó, de én vagyok? Hogyan tudok figyelni rá, észrevenni? Arra építek, hogy a közösségben akármilyen szinten van valaki, ezzel biztosan foglalkozik és próbáltam feldolgozni magamban azt, amit a gyakorlásokon (meg ünnepségeken vagy a kiránduláson) tapasztaltam (félig tudatosan) a többieken, hogy hogyan beszéltek, viselkedtek. Próbálom megfogni, valami kis dolgot elkapni, ami támpontot adhat arra, hogy hogyan érdemes dolgozni vele.

Most annyira jutottam több napi gyurmázás után, hogy valami olyasmit láttam meg magamban, hogy az is, amit magamról gondolok és az is, amit másról gondolok (tehát a magamhoz és másokhoz való viszonyom is), függ a bennem feltételezett másik oldaltól. Tehát amit magamról gondolok, az most bennem függ attól, (amit arról feltételezek, hogy) mit gondolnak mások. És a másokról való gondolkodásom szintén függ attól, hogy én mit élek át, milyen fájdalmaim vannak, miben látom magam gyengének, mert ezeken keresztül használok fel másokat arra, hogy kompenzáljam a magam hiányterületeit... mintha mindkettő viszony függne a bennem lévő kivetítésektől, amik a másikra vagy a másikon keresztül magamra vonatkoznak.

Ez már meg is alapozta azt a gondolatot, hogy a saját magamhoz való viszonynak jó lenne függetlennek lennie mások ítéletétől, legalábbis, amit erről feltételezek. Ennek fényében máris ott van az önállóság, a céltudatosság... A másokhoz való viszonyomnak pedig jó lenne a saját személyes állapotomtól, önértékelésemtől függetlennek lennie. És máris elfogadóbb, nyitottabb, fal-nélkülibb lennék. :)

Ezt valóra váltani viszont nagyon lassan megy, egyáltalán ezt tudatos szinten tartani és elcsípni azt, ami tökre megszokott, de szeretném, hogy más legyen, hát ez iszonyú kevésszer sikerült, pedig tele van a nap ilyen gondolatokkal. Igaziból csak akkor sikerült, amikor el tudtam tudtam rajta gondolkodni, sima cselekvésnél alig, csak ha szerencsés módon eszembe jutott és nem volt olyan sűrű a helyzet, hogy végig tudjam járni a gondolatot és valamennyire magamra nézzek. Szóval fájdalmas egyelőre, de izgalmas is, mert érzem, hogy elég belső dolgokat érint.

A másik valamennyire egós kérdés, hogy most nem tudom mit kezdjek azzal, hogy Ildi ma reggel (igaz, hogy számonkérőn, de) azt kérdezte, hogy nem akarom "gyógyítani" Andrist? Tegnap csak pár orrfújás volt este, szerintem csak mert mezítláb szaladgált fürdés után, szóval nekem nem jutott eszembe. De ilyet még nem mondott itthon senki, sőt máshol sem, hogy (lefordítva) jó lenne kezelnem valakit. Ennek örülök, mert változást érzek. :) Szerdán volt olyan is, hogy a 11 éves Évi odanyúlt a kezemhez, amikor az ebédemet kezeltem. Az nagyon aranyos volt, de nekem fura is, hogy mintha vonzó lenne ez számára. De nem tudom mit kezdjek vele, ha egyáltalán kell ezzel kezdeni valamit. Örülök is, meg furán is érzem magam. Lehet, hogy a felelősség miatt?

1%

Erről elfelejtettem írni, pedig ez is megmozgatott. Bár nem is csak az 1%-ról van szó talán, hanem Gyuri leveléről, kéréséről és hogy ez hogy érint, vagy mit hoz ki belőlem.

A lényeg az, hogy a mostani levélben Gyuri jó erősen, egyértelműen fogalmaz, amit nekem nehéz elfogadni. Nyilván ez is valahol az egórol szól... Mármint az enyémről. :) Az volt, hogy Ági része után, ahogy olvastam a levelet, Gyuri néhány mondata után abba is hagytam, mert felhúztam magam. Az a tipikus reakció volt bennem, hogy miért nincs tekintettel másra, miért nem fogalmaz úgy, hogy ne riasszon el mást, stb. Aztán egyrészt azért, mert a tisztelet és a hierarchia erősen hat rám ebben a közösségben (mondjuk másikban is), törtem a fejem, hogy mi van emögött - persze arra gondoltam, hogy Gyuri oldalán mi lehet emögött, nem arra, hogy az én oldalamon.

Az az érdekes, hogy mintha megértettem volna valamit belőle. Az volt, hogy legjobban gondolkodni a reggeli-esti munkába-haza menetelkor tudok, mert akkor mozgok, de majdnem automatikusan, és az utcákon Dunakeszin viszonylag zavartalan a környék, egyedül vagyok. Most is, ahogy kiértem az állomásra és ránéztem az emberekre hirtelen bejött egy olyan asszociáció, hogy Gyuri valószínűleg "közel megy" az emberekhez annyira, hogy amit meglát bennük, az erősen kapcsolódik ahhoz, amit csinál. Ez így hülyén hangzik, de az jutott eszembe, hogy Gyuri szeme az emberek felé olyan is lehet (meg másféle is), hogy látja bennük a potenciális adakozót és a potenciális gyógyulni vágyót is - azonnal, élesen és eszerint teszi, amit tesz. Mint amikor az embernek kalapács van a kezében és mindent szögnek néz - persze eltúlozva, de a hasonlat érzésben ül nekem.

Ez rádöbbentett arra, hogy én ennél távolabb vagyok úgy általában az emberektől, nem gondolok így rájuk és ha bárkit is kezelni akarnék, akkor abban érdekes, de inkább szégyenteli, vagy legalábbis fejleszteni való dolog az, hogy a gyógyítás kérdése az én ügyem, nem másban látom, vagy nem a másikból indulok ki. Ez eléggé megütött. És a nehézség az én oldalamon továbbra Gyuri stílusával vagy az 1% gyűjtéssel továbbra is ott van, de annak örülök, hogy már kiegészül mással is, bár ez egyelőre eléggé fájdalmas magamra nézve. Ja, a tettek meg a gondolatok terén van mit változtatnom.

Hegyek, meg völgyek

Ezzel a heti jelentéssel elcsúsztam, mert szombaton kirándultunk, vasárnap meg behoztam az itthoni lemaradást, hétköznap meg fáradtság van.

A múlt héten változás volt az ételek-italok kezelésében, szinte mindig eszembe jut már! Fura, hogy ez milyen örömmel tölt el, talán azért, mert előtte nem hittem volna, hogy így hozzászokom. De tényleg jó érzés. Sokszor az is megnyugtató, amikor elkezdem kezelni. Ez az öröm, ami ehhez kapcsolódik az előtte heti megbocsátás-gyakorlatból jött, ahhoz kötöm az ételkezeléshez való közeledést. Otthon érdekes érzés, hogy másképp kezdem az evést, mint a többiek és kitartom a pár percet, de úgy érzem, hogy így van helyén. A helyiség hangolásához nem közeledtem, az ételek valahogy emberközelibbek. :)

A fa kezelésében tartom az előző heti negatív rekordot, azóta is gyakorlatilag minden másnapra jön ki az átlag. Úgy vettem észre, hogy kevesebbet vesz, a gyökere is, vagy az a része a törzsnek, ami közös az ágakkal. Vasárnap elkapott a gondolat, hogy nézzem meg jobban a fát, végülis a viszonyunk is megváltozott nyár óta és valahogy szükségét éreztem ennek. Azért is akartam így "szemmel" ránézni, hogy ne csak a saját gondolataim vagy vágyaim alkossák a fáról a képet bennem. Alább a fényképek, írok hozzájuk, bár azt hiszem, hogy ez igaziból arra jó, hogy én magamnak megnéztem most a fát, hogy közelebb legyek hozzá.

Három fő ága van a fának, egyesnek nevezem a majdnem teljesen száradtat, kettesnek, amin több egy kicsit az élő rész és hármasnak, ami majdnem teljesen élő. Ez a fenti az egyes ág közepe. A kezelés elején ezek a gyantacseppek kisebbek voltak, közben volt olyan érzésem, hogy nem nőttek, most valamivel nagyobbnak. Amióta elkezdtem a kezelést, azóta puhák, előtte kemények voltak, de nem tudom, hogy ez nem a nyirkos idő miatt van-e.

Ez az első ág, szegény, mintha dobná le magáról a kérgét.

Ez a három ág töve, lent az egyes, jobbra a kettes, balra a hármas. Az egyesnek nagyon más a kérge.

Ezek kis ágak az egyesről. A rügyek a tavaszi formájukban vannak, de teljesen szárazak. Az ágak merevek, törékenyek. A színük szürke, a kis ágak kérge is mintha felrepedt volna sok helyen.

Ez egy kis ág a kettes ágról. Kicsit barnább, de ugyan olyan szárazak a rügyek, mint az egyesen. Az ágak hajlékonyabbak.

Ezek kis ágak a hármas ágról, már látszanak a levelek helyén a jövő évi rügyek, amiből jövőre lesz virág és/vagy levél. Egész más, mint a száradt ágakon.

Ez az egyes ágról van, itt is vannak fokozatok, ez például egy barnább, rugalmasabb ág, a rügyek sem olyan "teljesen" szárazak, de mégsem mozdultak meg tavasz óta.

Így a napon olyanok a vékony barna ágak, mintha látható lenne bennük az élet.

Ilyen közelről az egyes ág kéregledobása.

Ez pedig a hármas főág kérge. Kicsit látszik a képen, hogy vékonyabb felpöndörödések vannak, mintha a kéreg folyamatosan cserélné magát és a felső vékony rétege leválik, ez így megszokott nekem is, de egészen más, mint az egyes nagy kéregsebe az előbbi képen.

Szóval ez van szegény fával. Jó volt így megvizsgálni őt, amikor kezelem, valahogy kiegyensúlyozottabbnak érzem így a gondolataimat, hogy látom kívülről milyen, ez is hozzá tartozik, meg eddig szinte csak sötétben kezeltem, ezért is hiányzott már ez.

A kirándulás nagyon jó volt, bár nagyon feszélyezettnek éreztem magam, de nagyon hálás vagyok, hogy elfogadtak. Néha érzelmileg egy éretlen gyereknek érzem magam. :) Ennél csodásabb időt és őszi színeket nem nagyon lehetett volna kifogni, és jó volt együtt. A Ferenczi sziklánál a szélfeltámadás és a gyomromban kavargó érzés nagyon érdekes volt. Ezen kívül viszont bizonytalan voltam, mert ha figyeltem, elég sok helyen volt olyan, mintha éreztem volna de bizonytalan voltam, talán a nyugtalanságom miatt, és amikor a többiek figyeltek a Reikire, beszéltek arról, hogy itt vagy ott milyen erős, akkor én legtöbbször csak néztem rájuk, sokszor úgy éreztem, hogy ez most más világ, amiben ők vannak, mint az enyém.

A legjobb a héten az volt, hogy vasárnapra mintha beérett volna a kirándulás élménye, mert kézzel foghatóan olyan életteli érzésem volt, mintha fiatal lennék, mintha lenne bennem elhatározás és tetterő. Ilyet jó régen éreztem és persze nem volt olyan "fékezhetetlen", mint huszonéves koromban, de az volt, ami már régen elszakadt. Ez azért volt jó, mert egy kis hitet adott, hogy még élek, hogy még van kapcsolatom az élettel. :)

A babozásban is volt nagyon jó élményem. :) Az egésszel az a helyzet, hogy klasszul kitaláltam, hogy milyen tudományos leszek és négy babot kezdek csíráztatni, kettőt közülük kezelni és fotózom, csinálok belőle animációt, meg minden. Ebből az lett, hogy sem a kezelés, sem a (mobilos) fotó nem sikerült minden nap. Most végül csináltam a fényképekből összefűzött videót, ez van alább, de nem nagy királyság, leginkább csak magamnak jó, emlékeztetőnek. Mindegy, ehhez a történet a következő.

A zöld és a sárga tányért kezdtem kezelni, ezt "illusztrálja" a két zöld nyilacska az első képen. A piros erősen indult (8. nap), a sárgánál jobban, de a sárga hamar lehagyta, a zöld és a sárga lett hamar a legnagyobb (11. nap), tisztára mint egy versenyen. :) A 17. napon elhagytam a zöldet, a sárgát és a pirosat kezdtem kezelni. A piros nem mozdult egy ideig és olyan puhányka, lehajló volt, több napon keresztül, hogy kicsit megijedtem (bizalom), de amikor a múlt szombati kirándulásról hazaértem, akkor nagyon megörültem és valahogy visszatért a hitem egy picit, mert tényleg a pár napnyi kezelés után változott meg egy majdnem teljesen mozdulatlan állapotból egy felfelé törekvő, megerősödött kis növénnyé. És ezt nagyon jó volt fizikailag látni. :) Visszanézve már a 11. napon olyan volt, mint a 17.-en és a 19.-re éledt fel, két nap kezelés után, amikor nem készítettem képet, de az volt a kirándulás estéje - azóta meg azt hiszem már ő, a piros a legnagyobb. Ezután ráálltam a fehérre, ami már több, mint három hete semmit nem fejlődött, sőt tegnap megnéztem milyen állapotban van a vattában, de a bab nem pattant szét, egyben van, csak a külső héja maszatolódott le. Szóval nagyon esélyes, hogy nem kel ki, ez így marad, de kezelem, mert nem zárom ki, hogy mégis történik valami. Na, ezt jól kiveséztem. :D

Szerdán, a gyakorláson megint meglepett olyan húsbavágó kérdés, hogy vajon mikor leszek valódi közösségi tag, aki hiteles, komolyan veszi, amit csinál és meg is teszi, amit fontosnak gondol. Elszomorító volt a helyzetem, amit láttam, mert ez messzinek tűnt. Persze, mindig van, ahol éppen tart az ember az úton, nyáron is ez oldotta fel ezt a kérdést, hogy mindig van előttem, most nekem való tennivaló. Az érdekes, hogy tegnap Ágiék is erősnek mondták a Reiki jelenlétét, lehet, hogy ez segített ahhoz, hogy szembesülök ilyen kérdésekkel, vagy kapok ilyen tükröt?

Meditálásból kevés volt, de szerencsére hosszabbak, nem 15 percesek. Ez hiányzik, bár nehéz, de gyanítom azért is, mert nem mindennnapos. Egyik alkalommal érdekes testen kívüli képzetem volt :) mintha valami szappantömb(!) :D lettem volna én, aki meditál és őt hátulról láttam, és néztem, hogyan igyekszik meditálni a korlátozott kis gondolataival. Ez nagyon érdekes volt. Annyira, hogy egy duplafenekű gondolat is megfogalmazódott bennem, miszerint ha változtatni akarok, akkor változtassak azon, amin változtatni szeretnék. Ami ha racionálisan gondolkodom, akkor tűnik értelmesnek, hogy ha akarok változtatni, de nem sikerül és akkor érdemes máshol megfogni a dolgot. Elmondtam ezt a "bölcsességet" a többieknek is, amire a "baromság" válasz jött, egyedül Nóri lányom kérdezett vissza és adott is klassz választ, hogy: - Szóval ha változtatni akarok azon, hogy nem ágyazok be, akkor ne azon akarjak változtatni, hogy nem ágyazok be? - Mondom igen. - Ja, persze, magamon kell változtatni. - mondja ő, szóval ilyen szinten nagyon bölcsek tudunk lenni. :D

Barátság

Megváltozott a meditálásom. Eddig úgy álltam hozzá, hogy a vers pörög a fejemben, nem direkt gondolatokkal, hanem hogy mit hoz fel belőlem. A gyakorláson hangzott el, hogy nem kell az idézeten gondolkodni, az anélkül fog hatni. Próbálom ebben is a Reikire bízni magam. És azt hiszem variálni fogom az idézeteket, mert frissebb és gazdagabb lenne, bár azt tényleg sokszor tapasztaltam, hogy egy sorban is rengeteg tartalom van, ami meg tud mozgatni valamit.

A megbocsátás nagyon ütős volt a gyakorláson. Nem tudom miért, de változtatott egy határozottat a Reikihez való viszonyomban. Ahogy azóta ülepedik, olyan, mintha közelebb kerültem volna Hozzá. Mintha barátok lennénk. Nagyon érdekes élmény volt "magam mellé engedni" a megbocsátás aktusában. Nagyon érdekes. A gondolati oldalát mintha egy külső, de hozzám kapcsolódó erővel egészítette volna ki és így az egész sokkal örömtelibb, nyitottabb, mélyebb volt - és nem egy "tett" volt, hanem egy áttérés a konkrét kapcsolatra vonatkozóan a megkönnyebbülés, öröm és hála keverékébe. Nagyon bensőséges volt.

A csírázó babokat nem kezeltem minden nap, csak miután csináltam ehhez telefonos riasztást, mert kiesnek a figyelemből a függöny mögött, az ablakpárkányon. Érdekes, hogy amikor nem kapnak kezelést, mintha megállnának a növésben. Vagy csak éppen ilyen ritmusban húzzák felfelé magukat?

Negatív rekordom volt a fával, csak háromszor kezeltem. Egyre jobban be kell öltöznöm, de nem gond, a kezem nem fázik egyelőre. Becsukott szemmel még érdekesebb.

Az ételek kezelésében nyitottabb lettem és sokkal többször sikerült, mintha természetesség érzése kapcsolódna hozzá. Otthon is, amikor végigcsinálom, akkor is, ha a többiek már esznek. A helyiség hangolása kétszer-háromszor volt csak, de egyre többször jut az eszembe, hogy én magam szorítom keretek közé magamat, azzal, hogy előre megmondom, hogy mikor mit akarok csinálni, vagy minősítem a helyzetet, hogy erre vagy arra már nincs időm. Nem hittem volna, hogy ennyire merev vagyok.