Semmi

Múlt héten egyik meditálás előtt visszaköszönt, amit Ági mondott, amikor a meditálás céljáról kérdeztem, hogy nincs külön célja, mint Usui mesternek volt, hogy segítséggé váljon más emberek számára, hanem maga a meditálás az eszköz erre. Teljesen megnyugtató volt nekem az, hogy ez a gondolat összekapcsolódott azzal, hogy közelebb szeretnék kerülni a Reikihez, tök egyszerű öröm töltött el, hogy akkor oké, nincs kérdésem, ennyi elég nekem most.

Ma pedig rájöttem, hogy erősen bennem van, hogy annak ellenére, hogy (részben) tudom, hogy mennyi feladás, nehézségvállalás, félelem-átlépés tartozik ehhez az úthoz, nem is hagyom, hogy megérintsen a fuvallata annak, hogy ezeket húsba vágóan megtegyem, ne csak jövő időben gondolkozzak róluk, hanem a mostban. Rájöttem arra is, hogy nem merem az egész életemet megkérdőjelezni, megkapargatni és válaszokat keresni, akkor sem, ha néha erősen kiütközik a válaszok hiánya. És arra is rájöttem, ez a legsúlyosabb, hogy az egészet a legtöbbször azért csinálom, hogy szeressenek. Nem pedig úgy, hogy eszemben sincs az, hogy milyen jót csinálok.

Ezek azért voltak jók, mert teljesen el tudtam engedni egy fél napra ezeket a görcseimet és félelem nélkül tudtam belenézni abba, amiben vagyok a Reikivel kapcsolatban. Nem ítéltem el magam és nem is szenvedtem attól, hogy innen ki akarok szakadni. Tök szabad voltam pár óráig, mert tudtam ezeket és nem zavart, hogy ott tartok, ahol tartok.

Az meg egyenesen muris volt, hogy Vera pont ma küldte Gyuri levelét a szintek pontosításáról. :)

Átalakulás

Lassan átalakul a Reikihez való kapcsolatom. Izgalmas, mert egyre jobban a saját belügyemnek érzem azt, hogy milyen a kapcsolatom vele, nem pedig azon alapulónak, hogy mas mit lát vagy tud vagy érzékel ebből. Az mondjuk vicces, hogy ezt éppen egy blogbejegyzésben írom le, de ez csak "kísérő jelensége" az egésznek. :)

Tavaly, még év végén is, a Közösséggel való kapcsolatomban éltem meg a Reiki-kapcsolatot, sokkal jobban, mint a szakrális gyakorlatokban vagy a meditációban. Tudom, hogy ez is segít, de más most meditálnom is, mert sokkal inkább a saját életem lényege van a középpontban, mint a kint forgó gondolatok.

Most, amikor a gyerekek zsonganak körülöttem, nem zavar és nekik is természetes a szobák hangolása, egész más módon tudom átadni magam a Reikinek a hangolás közben, mint fél éve, amikor nem ennyire belül volt ennek a központja.

Eddig a legerősebb akarat bennem az volt, hogy Nóri közelébe kerülhessek és tanulhassak Tőle és tudtam, hogy bármi történik, semmi nem lehet akadály ebben nekem, már abban ami rajtam múlik, az idő vagy a távolság, vagy a lemondás, semmi. Ez a vágy megmaradt, de megelőzte egy kérdés, hogy magával a Reikivel milyen az életem lényegének a kapcsolata. Mennyire akarok igaziból összefonódni vele, mennyire akarom mindenembe beépíteni, a munkámba, kapcsolataimba, önmagammal való munkámba.

Tök érdekes ez a kérdés, ha öszinte vagyok magamhoz, mert olyan, mintha legalább két szintje lenne. Az egyik az öröm abban, hogy rátaláltam és az a bizonyosság, hogy ez az a kincs, ami betölti a régóta keresett értéket bennem, sokmindent felszabadít és pár dolgot megváltoztat az életemben. És van egy olyan szintje is a kérdésnek, hogy teljesen odaengedem magam mellé, a szívembe a Reikit és az, hogy Vele vagyok, maghatározza azt, hogy minden mással hogyan vagyok.

És ebben a második kérdésben fura magamnak is, hogy a saját ellenállásommal találkozom, gondolom a biztonságérzet, a minták, a jövőhöz való viszony ezt faszán megfogják.

Annak örülök, hogy ezt el tudom fogadni magamban és hogy magam előtt őszintén tudom odaadni az időmet arra, hogy ezt a kérdést vagy döntést valóban meghozzam magamban.

Változások

Ezek a bejegyzés címek mókásak, hogy ilyen általánosak, ennek pl. lehetne az a címe, ha költői akarnék lenni, hogy "tavaszi virágok", vagy ha Ágira gondolok, akkor "melegség önti el szívemet", ha pedig a kezelésekre, akkor "alázat és öröm, kéz a kézben". Hú, ezek azért elég sziruposan hangzanak. :)

Másfél hónapja írtam utoljára, azóta majdnem minden héten tudtam menni kezelni gyakorolni. Azokon a heteken, amikor nem sikerült, kifejezetten hiányzott, hogy ott legyek és azt csináljam. Arra régebben is rájöttem már, hogy nagyon nagy vágy van bennem olyanná VÁLNI, amilyen minőséget megláttam a Tanítókban és azóta is majdnem minden gyakorláson rájövök, hogy arról is szól ez az egész számomra, hogy dolgozzak magamon (és minél jobban belemegyek, annál többet). A kezelések is egyre inkább szólnak erről is, hogy magamat képessé tenni a gyógyításra, ami egy csomó gyógyítani való felfedezését is jelenti magamon.

Ja, megvolt ugye a Chuden vizsga is, nem hittem volna, hogy ilyen "jól" sikerül, bár tényleg nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne sikerüljön... Nagyon köszönöm Nóri és Ági a segítséget! :) Szerintem van ezeknek a vizsgáknak általában is egy olyan hatása, hogy én magam másképp nézek arra, amiről a vizsga szól és ez hat arra, ahogy a következő feladatokhoz vagy munkához viszonyulok - és ez a hatás pozitív.

Volt egyszer olyan is, hogy négy kezelésen voltam ott egy nap, este meg még tudattisztító gyakorláson is. Ez a nap nagyon jó volt. :) Asszem fontos volt, amikor a harmadik kezelés alatt (ebéd után) egyszer-kétszer megfordult a fejemben, hogy feladjam a kitartásom a figyelemben, vagy az odaadásban, vagy esetleg a fizikai kitartásban, de szerencsére ebben a pár alkalomban, amikor közel kerültem ehhez, végül tudtam dönteni amellett, hogy továbbra is kitartok abban, amiről el akar szállni az erőm. És mindig az volt a folytatás, hogy megvan bennem az akarat, önuralom, vagy a képesség, hogy odaadjam magam (amennyire tudom), tehát valahogy mégsem fogyott el az, amiről azt hittem, hogy elfogyott. El tudom képzelni, hogy a Reiki segített, de csak akkor, vagy azután, hogy döntöttem.

Ezen a napon néhány praktikus dolog is fontossá vált, pl. délelőtt keveset ittam, aztán meg hirtelen többet, de arra nem figyeltem, hogy pisilni menjek, amikor lehet, ezért a negyedik kezelésnél már eléggé szorítottam magam és amikor Kriszta hasra fordult, akkor mentem gyorsan ki... :) Emlékszem, hogy csodálkoztam, amikor még a Szondi utcában azon a kevés időben is feltűnt, hogy Nóri többször iszik és többször megy mosdóba. De mostmár teljesen megértem.

Azzal kapcsolatban, hogy Ágival összeestünk a szerelembe, csak annyit írnék ide, hogy az nekem nagyon érdekes élmény, hogy mennyire megváltozott az, ahogy együtt vagyunk. Persze, ez érthető, ahogy a hónapokig visszatartott vonzalom most szabad utat kap, de valahogy hiányzik a korábbi idő nyugodt, tisztelettudó, közel lévő, figyelmes, de össze nem érintkező, meleg hangulata. Nyilván, nem léphetünk kétszer ugyan abba a folyóba, de ez a közeli visszafogottság azért tényleg hiányzik valahogy. De majd kialakul.

Amikor meglettem az 1% videókkal és kb. azzal egyidőben Schlosszer Tamás munkái is befagytak, többször úgy döntöttem, hogy nem akarok éjszakázni, mert megsínylették az edzések is, hogy egy vagy kettő után fekszem le, meg amúgy sem volt egészséges, néha egész sok kávét öntöttem magamba. Szóval kevesebbet dolgozom az infós feladatokon, jóval, mint február közepe előtt, sőt, az 1% gyűjtés sem megy, vagyis halogatom, pedig egész másképp gondoltam rá. Ezen most változtatok, meg változások jönnek amiatt is, hogy elköltözöm otthonról a jövő héten. Ez (ha éppen nem megyek ki Dunakeszire a gyerekek miatt), plusz másfél óra felszabaduló idő csak az utazás miatt és mellette még az egész estém is szabad lesz. A házimunka meg szerintem még kevesebb is lesz, mintha Dunakeszin lennék. A magányt amúgy is várom a meditálások miatt is, nagyon kiváncsi vagyok milyen változások jönnek!

Tágulás

Az egyik gyakorláson (most csütörtökön) hirtelen megéreztem, hogy milyen sokszorosan nyitottabb is tudnék lenni, mint amilyen eddig voltam. A nyitottságot a "csatorna"-mivoltomra is értem, sőt elsősorban arra. Úgy érzem, hogy sokkal nagyobb mértékben tud jelen lenni bennem, hogy "félreállok és csak jelen vagyok, de nem én irányítok, nem én vagyok a forrás" - hogy kinyílok. Mondjuk ez a kinyílás, mintha magamra vonatkozna, tehát mindenre, amivel kapcsolatba kerülök, de a csatorna-nyitottság mellett főleg arra, hogy másokra ki tudok nyílni - és jobban el tudom fogadni őket.

Ha elképzelem a korábbi önmagamat, akkor egy kis nyitott pont van a testem közepe tájékán, ez a nyitottság-változás pedig olyan, mintha ez a pont, már nem is tudna olyan kicsi maradni, hanem kitágul egy majdnem rajtam kívül rajzolt körré. Ami a legjobb volt benne, hogy erős testi érzet volt ebben az élményben, mintha a sejtjeim külön-külön is kinyílnának és átéreznék ennek az örömét. Meglepő volt, de teljesen valóságos, hogy a nyitottság növekedése nagyon nagy - mintha valóban felismertem volna, hogy a lehetőségeim határa sokkal-sokkal kijjebb van, mint ahogy gondoltam. Ez olyan is volt, mintha valami görcs feloldódott volna, mintha elhagytam volna egy határt, és nem is értem, miért korlátoztam le magamban ennyire. :)

Ennek azért örülök és azért vagyok hálás, mert egy csomószor volt már, hogy valamit az agyammal felfogtam, vágytam is rá, de mégsem volt jelen az életemben, amíg egyszer csak valami nem követhető vagy tudatos ok miatt sikerült átélni, valóban "felismerni" és igaznak tudni. Nem gondolattal, hanem inkább érzéssel, teljesen. Olyan, mintha kegyelmi adomány lenne. :)

A másik jó élmény a héten, hogy időről-időre picit valóságosabb bennem a Reiki léte, (vagyis talán jobban tudok hozzá igazodni?) és ez a szavaimon is érződik. Ezt persze csak visszatekintve, kívülről magamra nézve látom néha meg. Most ezt onnan láttam, hogy hétvégén arról beszéltem Ildinek (feleségem), hogy miért fontos időt rászánni a kezelésre és ha lehet, akkor a kezelőágyon csinálni, hogy mondjuk részemről is hatékonyabb legyen és ő is komolyan vegye, mert a hatás azon is múlik. Eztán pár óra múlva belement abba, hogy végre egy rendes kezelést kérjen tőlem (tényleg ő kért, nem én tukmáltam).

Nagyon jó érzés volt végre önállóan, egyedül kezelést adni valakinek. Mondjuk éjjel 11 és éjfél között volt, egy óra után már nem bírtam, mert teljesen leragadt a szemem, de jó volt így is. Jó volt, hogy tudtam dönteni, hogy hol kezeljem, hogy volt idő, ami teljesen kiesett és az is, hogy "uralni" tudtam a helyzetet olyan szempontból, hogy beszélgetni is akart közben, meg az oldalára fordulni, de megmaradtunk a csendnél és a hanyatt- meg a hason fekvésnél. Az meg pláne jó volt, hogy reggel, amikor bementem valamiért abba a szobába, ahol kezeltem, éreztem, hogy mintha más lenne a szoba energetikailag, mint a többi helyiség. :)

Hátrébb lépés

Azt elfelejtettem az előzőben leírni, pedig magamnak legalább fel akartam jegyezni, hogy milyen jó volt mélyebben átélni a hátrébb lépés élményét. :)

Azt értem ezalatt, hogy amikor meditálásban jönnek a gondolatok és érzések, hátrébb húzódom és nem kapcsolódok hozzájuk, hanem próbálom figyelni őket úgy, hogy ne vigyenek magukkal és ne is ítéljem el "őket". Aztán ahogy erre gondolok, hogy mit is csinálok és akár örömmel tölt el, hogy ez valamennyire sikerül, észrevettem, hogy ezek ugyan olyan gondolatok és érzések, mint amiket megfigyeltem, de máris magukkal ragadtak. Tehát még egy szintet hátra lehet lépni és a megfigyeléssel kapcsolatos gondolataimat/érzéseimet is meg lehet figyelni... :)

A harmadik szintnél hátrébb még nem jutottam, mintha az már olyan szokatlan éberséget követelne, amit nem bírok gyakorolni még.

Persze egyből tovább gondoltam az egészet, hogy akkor ki is az, aki hátrébb tud lépni és meddig lehet hátrálni, mi marad akkor abból/annak, aki kilép abból, hogy magával vigyék az érzések/gondolatok...?

Gondolom az ego (személyiség) az, ami az érzéseken/gondolatokon (lelki folyamatok?) keresztül próbál irányítani. Akitől pedig elveszi az irányítást, az a valódi Énünk (szellem)?